9. fejezet (Kristen)
A hétvége hamar eltelt. Nagyon hamar. Anyámmal madarat lehetett volna fogatni, vagy akár lepkét, esetleg muslincát is, de tucatszámra, olyan boldoggá tette, hogy mégis hasznos lehet Rob ügyében – legalábbis, ami a filmezést illette. Én már kevésbé vártam a hétfőt, de most, hogy tudtam, milyen alapos oka van szerelmemnek ennek a cirkusznak a végigcsinálásához, nem lehetett okom panaszra. Illetve lehetett volna, de ígéretemhez híven inkább ki sem nyitottam a számat.
Hétfőn nem kísértem el, úgy gondoltam, bőven elég, ha anyám ott intézkedik körülötte, és bíztam benne, hogy vigyáz, a férjem véletlenül se tegyen semmi hülyeséget. Ismerve a módszereit, és az Emilie iránt érzett ellenszenvét, nem féltem, hogy habozás nélkül közbe fog avatkozni, amint élesre fordulna bármilyen helyzet.
A délelőttöt még egyedül töltöttem, mert a gyerekek aludtak, délben viszont átjött Aaron, aki felajánlotta, hogy szívesen segít a gyerekekkel.
Örültem neki, mert legalább elterelte a figyelmemet arról, vajon mi történhet épp a stúdióban. Legalábbis majdnem… De megpróbáltam elhessegetni a fantáziám által vetített, cseppet sem megnyugtató „filmkockákat”.
- Melanie nem jött veled? – kérdeztem, mikor beengedtem.
- Dolgozik – felelte. Kicsit csodálkoztam, hogy ő hogyhogy nem teszi, mire egy szájhúzás volt a válasz. Először. Aztán elárulta. – Az étterembe újabban csak inni járnak, felesleges egy szakácsnak folyton ott semmit tennie… Egy pincérnő viszont mindig jól jön.
Ebben igaza volt, de mivel Rob már át is utalta a fellendítéshez szükséges pénzt a klub számlájára, bíztam benne, hogy hamar kilábalnak a válságból.
- Talán megint klubot kéne csinálni belőle – motyogtam, miközben az emelet felé indultam. Aaron követett. A lányok most nem voltak éhesek – szerencsére nemrég etettem őket –, kicsit kínos is lett volna előtte végeznem ezt a tevékenységet. Amiatt viszont nem voltam szégyenlős, hogy fürdetni kellett őket. Még meg is kértem, hogy segítsen.
Becipeltettem vele a kiskádat a fürdőből – mindig a gyerekszobában csináltam ezt, így az épp „pihenő” babát is szemmel tudtam tartani. Victor egy plüssjáték széttépkedésével volt elfoglalva a sarokban – nem először lepett meg, micsoda erő lakozik benne, hogy képes erre –, úgyhogy rá elég volt fél szemmel odafigyelni. Először Dorothyt kezdtem vetkőztetni.
- Elég meleg lesz így? – kérdezte Aaron. Belenyúltam a vízbe, és pont eltalálta a hőfokot, így bólintottam.
- Igen, köszönöm.
- Szóval azt mondod, megint klubnak kéne lennie – ült le mellém a földre, és figyelte, ahogy a picit lassan beleemelem a kiskádba. Még mindig féltem, hogy visszaesnek a múltkori náthába. Eddig megúsztuk, sőt, virgoncabbak voltak, mint valaha – ezt bizonyította az is, hogy kisebbik lányom éppen vígan pancsolni kezdett, alighogy belecsúsztattam a lágy hullámokba.
- Aha… – motyogtam megint. Aaron ezen elgondolkodott, így én is szótlanul végeztem a fürdetést.
Mivel már eleget volt alkalmam gyakorolni, hamar végeztem is Dorothyval, de persze a fél fürdővizet a ruhám szívta be, mivel a baba rám fröcskölte. Rám is. meg Aaronra, és a környezetünkben úgy félméternyire mindenhova jutott. Meg is kértem önkéntes segítségemet, hogy legyen szíves pótolni a vizet, míg én megtörlöm a picit.
- Persze – felelte rekedten, és felállt, hogy eleget tegyen a kérésemnek. Kissé furcsán néztem utána, ugyanis a hangja is az volt. Rekedtes, pedig korábban nem hallottam, hogy az volna.
Mire felöltöztettem Dorothyt, visszatért egy újabb teli kiskáddal, amibe ezúttal Sophie-t raktam. Ő már nemcsak csapkodott maga körül a száját elhúzva, hanem sikongatott is. Mosolyogva nyugtatgattam – ő nem szerette annyira a vizet. A húga sokkal szívesebben lubickolt benne. Ennek ellenére vele is hamar végeztem, majd újra Aaront kértem meg, távolítsa el innen a fő nedvforrást, és Sophie is kapott eközben egy pelust és egy rugdalózót.
Mikor mindkét babával végeztem, úgy gondoltam, rám is rám fér egy átöltözés. Aaron egy törölközővel tért vissza, póló nélkül.
- Bocs, vizes lettem – szabadkozott, mire én is nevetve elnézést kértem, hisz az én kicsikéim csinálták a felfordulást. Elvettem a törölközőt, amit felém nyújtott, és ekkor vettem észre egy futó pillantását, amit a melleim felé vetett. Majd elfordult.
Odanéztem, és ekkor vettem csak észre, hogy az én pólómon sem maradt egy négyzetcentinyi száraz hely sem. Rögtön megértettem, miért jött zavarba. Melltartót nem viseltem, és ez… baromi kínos volt most.
- Figyelnél rájuk, amíg felveszek valami szárazat? – kérdeztem elpirulva.
- Szívesen – nézett Aaron a lányokra, akik csodálkozva tekintgettek a világba. – Mi újság, szépségeim? – hajolt le hozzájuk mosolyogva.
- Azért ne csavard el a fejüket – kértem, hogy oldjam a rám törő feszültséget, majd kisiettem a szobából egyenesen a hálóba. Valamit mintha még utánam mormolt volna, de nem hallottam. Azért voltak elképzeléseim.
Míg öltözködtem, megint eszembe jutott Rob, és az, hogy ma még nem keresett egyszer sem, holott biztos tartottak már szünetet. Alighogy ezt végiggondoltam, megcsörrent a mobilom. A törölközőt a melleim elé szorítva kaptam fel a telefont az ágyról, ahova az előbb hajítottam, hogy amíg ruhát cserélek, megszólalásra bűvölhessem.
- Szia – szóltam bele. Ő volt az!
- Szia – köszönt ő is, kissé tartózkodóan. Egyből felkelt a gyanúm, de visszazártam a lelkem börtönébe. – Hiányoztok. – A szavai is oszlatgatták a kétségeimet. – Mi újság otthon?
- Épp most fürödtünk – meséltem. Rob tudta, mivel jár ez, ő már neki sem állt felöltözve, mindig levette előbb a pólóját.
- Bár ott lehettem volna – sóhajtotta.
- Történt valami… gond? – kérdeztem félve.
- Emilie tényleg egy kiállhatatlan ribanc – közölte legnagyobb örömömre egy apró szünetet követően. – Ötpercenként kell megállni miatta, mert azt hiszi, ő rendezi a filmet, és örökké elkezd dirigálni. – Ez is ismerős volt.
- Sajnálom – mondtam mégis együtt érzően.
- Most van először cigiszünetünk, mert miatta eddig ezt sem tartottunk – panaszkodott tovább szerelmem. – De mindegy… Alig várom, hogy véget érjen ez a nap. Vagyis annyira nem… – A végét csak morogta, ráadásul rossz kedvűen, mire megismételtettem vele, és elárulta, hogy Kellan ma este fog átjönni a feleségével hozzánk vacsira, mert anyám meghívta őket.
- Uhh… akkor nekiállok főzni valamit – mondtam. Ez most hirtelen jött, bár már a múltkor is beígérte magát.
- Ne készülj semmi különlegessel – kérte Rob. – Remélem, nem maradnak sokáig…
- Biztosan nem. Tudják, hogy a babák miatt sem tehetik – bizakodtam. Aztán arra gondoltam, max megkérem majd őket, hogy jöjjenek máskor is, de a picik fáradtak, stbstb.
Tudtam, hogy Kellan persze imádni fogja a lányokat, meg talán Haley is, akit annyira még nem ismertem, de csak megértik, hogy két picivel nem egyszerű az élet. Egyelőre. Sőt, hárommal, bár Victor már nagyfiú volt.
- Meglátjuk – felelte kedvesem, majd hallottam, hogy a nevét mondja valaki mögüle. – Mennem kell – mondta erre kelletlenül. – Később még megpróbállak hívni – ígérte.
- Oké.
- Szeretlek! – búcsúzott a legszebb szóval, amivel csak lehet.
- Én is szeretlek – viszonoztam. Rögtön jobb kedvem kerekedett, hogy beszélhettem vele, de az még nagyobb örömmel töltött el, hogy milyen véleménye lett máris Emilie-ről.
Szinte vidáman dobtam el a törölközőt, és nyúltam a száraz blúzért, hogy magamra vegyem, amikor meghallottam Aaron hangját az ajtóból.
- Bocs, tudsz jönni? – kérdezte.
- Persze – bólintottam hátra a vállam fölött. A blúzt már csak gombolni kellett, és többet nem láthatott, mint a vizes szerelésemben az imént, mivel háttal voltam neki, úgyhogy nem aggódtam egy esetleges újabb kínos pillanat miatt. – Mi történt? – léptem aztán felé.
A gyerekszobáig tartó kétlépésnyi úton elárulta, hogy valami szépet akar csak mutatni. És igaza volt.
A lélegzetem is elakadt a látványtól. A lányaim egymás kezét fogták.
- Úristen – suttogtam. Nem bírtam levenni róluk a szemeimet, de közelebb lépni sem.
- Van fényképezőgéped? – kérdezte a valamivel higgadtabb Aaron. Oda sem nézve nyújtottam felé a mobilomat, mire távolról ugyan, de egy tökéletes képet készített róluk. Sokáig tartott a pillanat, így nem moccantam vagy öt percig. Ő addig legalább húsz fotót csinált. – Gondoltam erre az apjuk is kíváncsi lesz és örülni fog – nyújtotta aztán vissza a telefonomat.
- Köszönöm – ajándékoztam meg egy mosollyal, és mivel nem géppel csinálta a képeket, el is küldtem közülük egyet Robnak, hadd láthassa minél előbb.
A lányok így is aludtak el: kézen fogva. Olyan szinten megható volt a jelenet, hogy könnyek szöktek a szemeimbe.
- Jól vagy? – kérdezte Aaron.
- Jól – feleltem. – Csak annyira büszke vagyok rájuk – mentegetőztem.
- Lehetsz is – simította meg a karom. – Csodálatos gyermekeid vannak – tette hozzá kissé irigykedve, de nem vettem fel a hangsúlyát. Ehelyett a férjem jutott eszembe. És az, amit mondott.
- Mennyire érsz rá? – kérdeztem tőle, miközben Victorhoz léptem, lehajoltam, és felemeltem a szőnyegről a megkínzott plüssel együtt – azt még mindig szorongatta.
- Van időm… Miért? – jött utánam megint a földszintre. A babaőrzőt is zsebre vágtam még fent, de most kivettem, és a konyha és a nappali közötti kisszekrényre raktam, hogy bárhol vagyok, jól halljam.
- Ma vendégek jönnek át este, és kéne valami egyszerű kaját készítenem – árultam el a kérdésem miértjét.
- Hát, ha nem akarsz sokat vacakolni, akkor van pár tippem, de… mi lenne, ha megcsinálnám helyetted? – ajánlkozott boldogan.
- Nem, már úgyis sokat segítettél eddig.
- Kris, ez most vendégeknek lesz. Képzeld azt, hogy épp a saját, külön bejáratú szakácsod vagyok. És addig pihenj!
- Ne kísérts – néztem rá. Eddig azon tűnődtem félig, hogy hogyan lehetne megmenteni a Victor karmai közé került jószágot, de végül halálra ítélten visszaadtam a kezébe, és a járókába raktam a fiammal együtt. Aztán a konyha irányába lépdeltem.
Úgy döntöttem, szemügyre veszem a hűtő tartalmát. Hosszan töprengtem előtte. Aaron a háta mögött állva ugyanezt tette. És egy percen belül elkezdte sorolni, mi mindent lehetne pillanatok alatt összeütni a tartalmából.
- Aha… A felét nem is ismerem annak, amiket felsoroltál – fintorodtam el.
- Épp ezért, hadd csináljam én – kérte. Hátra fordultam, de túl közel volt, úgyhogy hátrált kétlépésnyit. – Nem fáradtság – győzködött. – Neked majd már csak melegítened kell.
- Egy feltétellel – szabtam meg rögtön a szabályokat.
- Igen? – mosolyodott el.
- Segíthetek.
- Inkább pihenj – mondta. – Komolyan rád fér – győzködött. Valóban félhullának éreztem magam, Rob ugyanis megint kitett magáért az éjszaka, sőt, még hajnalban is hódoltunk a „szolid szerelem” fogalma előtt. Ennek ellenére ragaszkodtam hozzá, hogy segítsek. – Oké – törődött bele Aaron, majd nekilátott kipakolni a hűtőt.
Időről időre a nappaliba pillantottam, hogy Victorra nézzek, de egy idő után eldőlt, ő is elaludt. Mi pedig tettük a dolgunkat. Tényleg hamar kész volt az étel, és tényleg majd csak melegítenem kellett már. Megköszöntem a segítséget, és el akartam mosogatni, amikor Aaron váratlanul megfogta a kezem.
- Miért vagy ideges? – kérdezte, és elhúzott a mosogatótól. – Ha a férjed miatt, akkor fölösleges. Bízhatsz benne – állt neki kampányolni Rob mellett. Ezen már eleve meglepődtem, de arról fogalmam sem volt róla, honnan tud a félelmeimről, ennyire látszana rajtam, hogy képtelen vagyok másra gondolni? Mielőtt rákérdezhettem volna, elárulta. – Melanie mondta, hogy van egy… nő a forgatáson. Neki pedig Jenny árulta el. – Jennynek pedig én, amikor hétvégén átmentem őket meglátogatni – folytattam gondolatban.
- Nem vagyok ideges – hazudtam. Ő viszont átlátott rajtam, és ismét biztosított róla, amit magam is tudtam: Rob nem kockáztatná a családját, mert imád minket. – Tudom – feleltem, és még bólintottam is. A könnyek ennek ellenére csípni kezdték a szemeimet.
- Gyere ide – súgta erre Aaron és magához vont. Belekapaszkodtam, és szabad utat engedtem a könnyeimnek. Jó volt egy kívülállónak elsírni a bajomat, még úgy is, hogy közben nem árultam el neki semmit. – Jobb már? – kérdezte, mikor kicsit távolabb húzódtam tőle.
- Legalább nem könnyeztem össze semmidet – töröltem meg az arcom. Még mindig félmeztelen volt, a pólója a fürdőben száradt éppen.
- Nem bántam volna. Bármikor, ha szükséged van rá – mondta erre furcsa hangsúllyal, de elengedte a derekamat, és odalépett a mosogatóhoz. – Ezt viszont én csinálom, te pihenj – szólt rám megint.
Engedelmesen a nappaliba mentem. Victor ugyanúgy aludt, ahogy ledőlt az imént, apró kezei közt az áldozatával. Az emeletre is felsiettem, de a lányok szintén pont úgy feküdtek kézen fogva, mint korábban. Egyiküknek sem kellettem éppen, így ismét a földszintre mentem. Beszóltam Aaronnak a konyhába, hogy szolgálja ki magát, ha szomjas, majd levetődtem a kanapéra.
Egy üveg sörrel csatlakozott, majd mellém ült. Közben felmehetett a pólójáért, amit bár még kicsit nedvesnek tűnt, magára vett ekkorra.
Épp a nyakamat nyomkodtam, amit észre is vett, lerakta a sört, felállt, majd mögém és egyúttal a kanapé mögé állva masszírozni kezdett. Isteni volt érezni, ahogy ellazulnak a fájó izmaim. De ennyire már végképp nem akartam kihasználni, úgyhogy hamar megköszöntem, arra célozva ezzel, hogy befejezheti. Szerencsére rögtön engedelmeskedett.
Visszaült mellém a kanapéra, és belekortyolt a sörébe. Majd elkezdett áradozni a gyermekeimről.
- Ti nem terveztek egyet Melanie-vel? – kérdeztem. – Ha így imádod a kicsiket, biztos, hogy jó apa lennél.
- Ott még nem tartunk – komorult el. – A feleségem terhes volt, amikor meghalt – tette hozzá alig hallhatóan. Önkéntelenül is a kezéért nyúltam, és megszorítottam.
Ő odabámult, és visszaszorította, majd a szemembe nézett – láttam az övében a bánatot. Ezután hirtelen felállt a kanapéról, és letette a sört a dohányzóasztalra.
- Most jobb, ha megyek – mondta, és az ajtó felé indult.
- De… – Nem akartam megbántani semmivel, bocsánatot is kértem tőle, de mielőtt kilépett volna, egy szomorú mosolyt vetett csak felém.
- Semmi gond nincs – emelte fel a kezét. Aztán megsimogatta az arcomat. – Komolyan. Majd találkozunk. – Ezzel eltűnt.
Benny Nighttal együtt hangos ugatással kísérte át őt hozzájuk, végig figyeltem, és aggódtam érte. Valamiért úgy tűnt, mégsem olyan boldog, mint amilyennek mutatja magát. Mégsem töprengtem ezen tovább, inkább becsuktam az ajtót, és az emeletre indultam, mert a lányok elkezdtek hangoskodni.
Mivel egyedül voltam, egyszerre csak az egyiküket tudtam megetetni, de közben Victor is felébredt, és ő is követelte a jussát. Sok volt egyszerre a sírdogálás, kissé ideges is lettem emiatt, de legalább a gondolataim így megint elterelődtek Robról és a tényről, hogy hol is van éppen. Pláne arról, mit csinál.
Estére mindenki elaludt, mire anyám és ő betoppantak. Előbbi ragyogott, a férjemet viszont mintha egy úthenger gázolta volna el. Többször.
A karjaiba simultam, amikor magához húzott, de megéreztem rajta egy idegen nő szagát. Nem volt kétséges, hogy Emilie parfümje az, amit kénytelen vagyok eltűrni rajta az elkövetkező két-három hónapban.
Megdermedtem egy pillanatra, de nem húzódtam el tőle.
- Úgy hiányoztál – súgta. Ez volt az oka. Még azt is hagytam, hogy megcsókoljon, bár voltak tippjeim, hogy ma már azzal a ribanccal is megtette ugyanezt, amióta azonban elhatároztam, hogy nem csinálok jelenetet, sikerült emiatt sem problémáznom.
Épp ellenkezőleg sült el a dolog. Forróan viszonoztam – ő is hiányzott már nekem. Sokára engedtük csak el egymást.
- A gyerekek? – nézett körül ekkor.
- Alszanak – feleltem. – Negyedórával ezelőttig még csatatér volt a ház.
- Hogy bírtad? – nézett rám aggódva.
- Jól – mosolyodtam el. És tényleg, mert így nem kellett gondolkodnom.
- Kerestelek párszor, de akkor ezek szerint miattuk nem hallottad – mondta, és újra magához ölelt.
- Biztos fent hagytam a mobilt, bocsánat – jutott eszembe, hisz ott beszéltem vele utoljára.
- Semmi baj. Tudtál csinálni valamit a vendégeknek? – Nem kerülte el a figyelmemet, hogyan ejti ki ezt a szót. – Vagy rendeljünk valamit? Úgy fél óra múlva itt lesznek. – El is feledkeztem Kellanről és a feleségéről, de megijednem nem kellett: Aaron gondoskodott mindenről. Ezt el is árultam Robnak, aki nem lett boldog ettől. – Aaron? Mi a fenét keresett itt? – dühöngött rögtön. – Ja, persze. Sejtem – mért végig engem, de nem tartottam jogosnak, hogy bármit is hozzáképzeljen ehhez a dologhoz.
- Te Emilie karjaiban töltötted a napot, míg ő nekem segített, de még egy órát sem volt itt – közöltem vele, majd eltoltam magamtól, és anyám felé fordultam, aki épp az emeletről jött lefelé. Biztos szemügyre vette az unokáit. – Hogy sikerült neki? – kérdezte tőle, mint szakértőről, és Robra céloztam.
- A férjed igazi profi – árulta el csillogó szemekkel. Ehhez nem fért kétség. Sőt, további ömlengésekez is hallgathattam még egy teljes percen keresztül, mielőtt Rob nem túl kedvesen leállította volna a szóáradatot.
- Én most lezuhanyozom – morogta aztán. Nem vágtam rá, hogy „azt jól teszed”. – Velem tartanál? – kérdezte tőlem gyengéden. Láttam a kérlelést a tekintetében, így nem mondtam nemet. Nem is akartam.
Meg különben is, a feszült hangulat és a kölcsönös féltékenységi szurkálódás ellenére ő volt az, akiért dobogott a szívem, és miatta volt értelme az életemnek.
- Örömmel – feleltem elmosolyodva, és megkértem anyámat, addig figyeljen a picikre.
Miután felvonultunk az emeletre, Rob előbb a gyerekeket akarta megnézni. A lányaink ágya előtt állva megköszönte a csodás képet, amit küldtem ma neki.
- Olyan szépek – súgta, és magához húzott. – És olyan büszke vagyok rájuk. – Ugyanazokat a szavakat használta, mint ma én is már egyszer. Tökéletesen értettem, mit érez. – Szeretlek. – Ez már nekem szólt.
Felé fordultam, és a nyaka köré fontam a karjaimat. A csókunk minden rosszat elűzött, ami a nap során megfordulhatott a fejünkben, de egy kis ideig még nem engedhettük át magunkat a szerelemnek. Azaz épp egy kis ideig igen, míg meg nem érkeznek Kellanék.
A zuhany alatt töltött percek megfelelő előjátékot jelentettek ahhoz, hogy hogyan fog mindez folytatódni, ha majd ismét kettesben lehetünk végre a hálószobánk rejtekén. Előbb viszont fogadnunk kellett a vendégeket.
(Rob)
Egész nap erre vágytam: hogy végre Kristent tarthassam a karjaimban Emilie helyett. Valójában miatta csak a délelőtti jelenetek során kellett állandóan megállni, délután már én voltam ezért a hibás, ugyanis csókolóznom kellett vele. És képtelen voltam elég hitelesen csinálni.
Rögtön meg is bánta mindenki, hogy én lettem a kiválasztott a szerepre, de mivel nem volt választásuk, kénytelenek voltak velem vesződni. Emilie egyszer el is kapott, mikor szünetben épp Kristent próbáltam hívni, és egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy szükségem lenne némi korrepetálásra. Tőle. Én meg azt közöltem vele, hogy kösz, de a feleségem tökéletesen elvégzi a „korrepetálásomat”, gond csak a partnernőmmel van: „sajnos” nincs rám semmilyen hatással.
Én nem álltam neki szomorkodni emiatt, ő viszont dühös lett.
- Ez még csak az előjáték volt, édes. Leszünk mi még sokkal forróbb helyzetben is. – Ezzel eltrappolt, én meg sajnos tudtam, hogy igaza van. Ezen a héten még megúsztam, hogy ágyba kelljen bújnom vele, de jövő héttől azok a jelenetek következtek.
Julest szinte egész nap magam körül láttam. Volt egy olyan érzésem, hogy Kristen küldte rám, de tisztában voltam vele, hogy nem bizalomhiányból, hanem csak a félelmei miatt. Ezt megértettem, én sem szívesen engedtem annak idején Kellan közelébe.
Ő viszont most velem dolgozott, és meglepően jófejnek bizonyult – együtt utáltuk Emilie-t például, mert már rá is rámászott, holott nős, akárcsak én –, ennek ellenére nem díjaztam a gondolatot, hogy ma átjönnek hozzánk. Elhatároztam, hogy ha csak egyetlen egyszer is számomra félreérthető pillantást vet Kristenre, akkor komolyan el fogok vele beszélgetni a múlt és a jelen közti különbségről.
Azzal viszont nem számoltam, hogy míg szerelmem egyedül van otthon, ugyanúgy aggódnom kell, és nem feltétlenül a gyerekek miatt. Sokkal inkább Aaron miatt, aki, mint kiderült, ma is itt járt.
Nem villanyozott fel a gondolat, de mivel Kristen elmondta volna, ha történik köztük valami – és nem tette –, nem csináltam gondot belőle. Egyelőre. Inkább magamhoz húztam szerelmemet, hogy a zuhany alatt egy kis időre elfelejtsem a külvilágot és ez túl jól sikerült is. A vágyaim persze felfokozódtak, de a beteljesítésükre nem volt időnk.
Kicsivel később megérkeztek Kellanék. Miután megcsodálták a gyermekeinket, hosszan irigykedtek miattuk. Mi csak büszkén mosolyogtunk egymásra Kristennel. Haley elárulta, hogy ők még azért nem követik a példánkat, mert előbb kettesben akarnak maradni egy ideig. Ez is érthető volt, nekünk viszont szerelmem Victorral való terhessége jelentette a kulcsot akkoriban a kapcsolatunk újbóli tökéletesedéséhez, és bár egyik babát sem terveztük, mind várva várt ajándékként cseppent az életünkbe.
A kezdeti feszültségem eltűnt, mikor láthattam, hogy Kellanék házassága a miénkhez hasonlóan tökéletesnek mondható, és egyetlen általam rettegett pillantásra sem került sor. Mégis kissé féltékenyen hallgattam, amikor Kristennel vidáman elnosztalgiázgattak azon, mikor még ők forgattak együtt, de a nejem közben énrám mosolygott szerelmesen – Kellan pedig Haleyt ölelgette –, így nem hagytam magam aggódni.
A közös vacsora jobban sült el, mint vártam, ennek ellenére nem akartam belőle repetát. A feleségem csókjaiból annál inkább. Miután a vendégeink elmentek, Jules vállalta Victor fürdetését, úgyhogy mi a lányok etetésére kerítettünk sort, majd mikor az összes apróság elaludt a felváltva mondott meséinkre, mi is elvonulhattunk egy kis időre, míg a lányok meg nem éheznek.
Láttam kedvesemen, hogy kimerült, nehéz lehetett neki ma egyedül boldogulni. Kivéve, mikor Aaron itt volt – jutott eszembe, de most sem tettem ezt szóvá. Őt viszont kímélni akartam, így bármennyire is vágytam volna egy kis gyengédségre, úgy döntöttem, egyszerűen csak a közelségéből fogok erőt gyűjteni a másnaphoz.
Igen. Így döntöttem én. Neki viszont más is megfordult a fejében, mert a keze félreérthetetlenül kezdett bóklászni a mellkasom felől a hasam irányába, majd még lejjebb. Elakadó lélegzettel jutalmaztam, amint benyúlt a boxerembe, és nyögéssel, amikor simogatni kezdett. Pillanatok alatt kőkeményre merevedtem az ujjaitól.
- Nem vagy fáradt? – kérdeztem. Én egyelőre nem mertem megérinteni.
Válasz helyett kihúzta magát a karom alól, mellyel addig csak a vállát mertem érinteni, és az egyik lábát a csípőmön átvetve fölém helyezkedett. Nőiessége forrón dörzsölődött egyelőre a combomhoz, mivel a keze még mindig velem játszadozott. Egyre izgatóbban…
Én is közre akartam működni a folyamatokban, így a lábain végigsimítva a fenekébe markoltam, majd közelebb húztam magamhoz. A csókunk szenvedélyes volt és egyben szerelmes is. Egyből megremegtem, amint megéreztem az ízét, és amit közben velem művelt… Nem tudtam, meddig bírom visszafogni magam, de őt sem akartam kielégületlenül hagyni, így gyorsan magam alá fordítottam az ágyon, és széttárt combjai közé helyezkedtem.
Még ekkor sem engedett el, tovább űzött a gyönyör felé. Elszakadtam az ajkaitól, és a nyakán át a mellei felé vettem az irányt a nyelvemmel. A hálóingét le- és fel-gyűrtem rajta, így a dereka körül tekergett, de a pillanatnyilag számomra legfontosabb testrészei ezennel szabaddá váltak.
Keményre szívogattam és harapdáltam a mellbimbóit, finoman, hogy azért ne okozzak fájdalmat, majd lejjebb kúsztam, és a combjai belső felét borítottam csókjaimmal. Kedvesem most már nem engem simogatott, hanem a lepedőt karmolászta – a vállaim ezúttal megkímélődtek –, miközben hol az ujjaimat, hol a nyelvemet tűntettem el a teste mélyén.
Hamar érkezett a gyönyöre, amit halk sikollyal üdvözölt, majd pihegve elernyedt. Élvezettel nyalogattam le róla mámorának nedveit, majd lassan, apró csókokkal borított úton visszamásztam fölé, és nem lankadó gerjedelmemet hozzádörzsöltem tovább izzó nőiességéhez.
- Kívánlak – nyöszörögte. Tudhatta, hogy ezzel én magam is így vagyok, csak én rá voltam kihegyezve – a szó legszorosabbik értelmében –, ám még tartott a tilalom, és fájdalomokozáshoz nem volt kedvem.
Inkább megcsókoltam, és újra átadtam magam az ujjai varázslatos becézgetésének. Nem telt bele sok időbe, míg jobb híján a hasát „áztattam el”, de ezt egy újabb közös zuhanyzással orvosoltuk. Utána boldogan és kimerülten fonódtunk össze az ágyon ismét, lágy, szerelmes simogatásokkal kényeztetve egymást tovább.
Kristen ekkor tette fel azt a kérdést, amit azóta vártam, hogy megérkeztem ma a forgatásról.
- Emilie próbálkozott már?
- Igen. – Nem akartam neki hazudni, bár tudtam, hogy ezzel nem teszem boldoggá. – De felidegesítettem, úgyhogy végül leszállt rólam. – A mondatom első felére meghökkenten rám pillantott, de aztán megrázta a fejét.
- Sosem fog leszállni senkiről, akit képes felizgatni… – motyogta szomorúan.
- Engem nem fog felizgatni – jelentettem ki teljesen meggyőződve erről.
Szerelmem viszont kételkedett, és hangot is adott ennek: megvetően felhorkant.
- Majd csak várd ki, amíg egy szál semmiben közös ágyba keveredtek – mérgelődött. Még így is imádtam.
A derekáról a fenekére csúsztattam a tenyerem, és közöltem vele, hogy egyetlen nő képes engem felizgatni, és az ő maga.
- Még csak nem is hasonlít rád. Meg sem közelíti azt, amit irántad érzek – suttogtam. – És kordában bírom tartani a vágyaimat, ez pedig nem nehéz, mert felé meg sem nyilvánulnak – bizonygattam a számára azt, amit én magam nagyon is jól tudtam. Ma Emilie egyetlen érintése sem hatott rám még csak századannyira sem villámlóan, mint Kristen egyetlen mosolya.
- Remélem is, különben azt hiszem, nem szülök neked több gyereket – fenyegetőzött kedvesem. Sikerült is rám ijesztenie.
- Mi az, hogy nem szülsz több gyereket? Még egy kisfiú tervbe van véve! – tiltakoztam tettetett felháborodottsággal. Örültem, hogy túlléptünk a kellemetlen témán, és végre az örömet adó felé fordult a figyelmünk.
- Meglátjuk – méregetett a szeme sarkából, de a szája körül játszó halvány mosolyból ítélve nem gondolta komolyan.
Magamhoz is rántottam, hogy meg tudjam csókolni, és megpróbáljam megértetni vele, milyen élvezetünk lenne az újabb kis poronty elkészítésében, de mivel én magam kértem a múltkor, hogy még ne most, majd pár év múlva álljunk ennek neki, egyelőre a gyakorlásra helyeztem a fő hangsúlyt.
A lányaink „szólítottak” ekkor bennünket, így véget értek a szerelemteli pillanatok, melyekre reggel még csak gondolni sem mertem – azt hittem, sokkal többet fogunk vitatkozni Kristen régi ellenlábasa miatt, de szerencsére tévedtem. Kézen fogva mentünk a babáinkhoz, hogy megfelelő ellátásban részesítsük mindkettőt.
Álmos voltam, de ki nem hagytam volna egyetlen pillanatot sem ezekből a csodálatosakból, melyeket a családom látványa okozott. Úgy éreztem, a mai nappal egy vízválasztón estünk túl – az első forgatási napon –, és ha ezt ilyen könnyedén túléltük, nem jöhet már sokkal rosszabb.
Később, szerelmemmel a karjaimban újra meggyőződhettem erről, ám ekkor még fogalmam sem volt róla, milyen „meglepetéseket” tartogat még számunkra a közeljövő…
