4. fejezet

4. fejezet (Kristen)

Rob borzasztóan nem várta azt a meghallgatást. Legalábbis minden jel erre utalt. Akárhányszor szóba hoztam a dolgot, lerendezte egy „majd meglátjuk”-kal. Ez nem stimmelt. Nem menne bele olyasmibe, amit nem akar, ebben biztos voltam. Nem olyannak ismertem meg. Hacsak nem kényszerítik. De nem tudtam, ki lenne az.

Magamat kizártam. Én örültem a lehetőségének, de sosem próbálnám rávenni, ha ő nem akarja. És más sem. Kivéve… Anyám? Tény, hogy őt nem lehetett lelőni, ám amikor kifaggattam, azt mondta, hogy semmi köze a dologhoz. Apám meg semleges volt ezen a téren, bár egyszer ő is félrevonult a férjemmel – én kértem rá –, de nem tudott meg semmit. Az viszont feltűnt, hogy legalább kétszer, ha nem hússzor jobban tisztelte aztán a férjemet, mint azelőtt. Gyanús volt mindez, de legalább olyan kideríthetetlen is.

Végül feladtam, és beletörődtem, hogy az okok ismeretlenek maradnak előttem, a továbbiakban pedig a saját dolgommal – a gyermekeinkkel – foglalkoztam.

A lányok még nagyon picik voltak, így rájuk több figyelmet kellett fordítani. Az egyetlen szerencsét az jelentette, hogy mindent egyszerre csináltak. Ennek akkor örültem a legjobban, amikor azonos időben aludtak el és keltek föl. Victorra ekkor tudtam csak száz százalékosan odafigyelni.

Meg persze a férjemre, aki hozzám hasonlóan odavolt szerelmünk termékeiért, de egy lehetőséget sem hagyott ki, hogy éreztesse velem, mennyire benne lenne egy újabb babaprojektben. Én azért sejtettem, hogy főleg a „készítési folyamat” iránt érdeklődik ennyit, de az sem érdekelte igazán, hogy pár hetes böjt van előirányozva a számunkra. Folyamatosan próbálkozott – nem hibáztattam érte, nekem is hiányzott, és tudta ezt jól.

Pont eme gyengeségemet használta ki, így lassacskán eljutottunk arra a szintre, hogy a vágy hevében hagytam magam, de az ujjai is még mindig fájdalmat okoztak. Ilyenkor többnyire a nyelvét vetette be, amelytől pillanatok alatt elértem a csillagokat. Én is hasonló módon repítettem őt a csúcsra, de mégsem volt ugyanaz, mintha egymásba olvadhatnánk. Emellett nem is volt elegendő időnk kísérletezni, mert a babák sokat aludtak ugyan, de meglehetősen sokszor ugrasztottak is bennünket. Ezt csak alváskor nehezményeztük, de a nyűgösség azon nyomban szerte foszlott, amint beléptünk a gyerekszobába.

Egyik nap én voltam a soros az éji kelések számát tekintve, mivel etetés következett, amikor meglepő dolog történt.

Alighogy tisztába tettem Sophie-t és Dorothyt, elhelyezkedtem velük a karosszékben, mindketten kaptak egy-egy mellbimbót, majd megpróbáltam éberen pihenni picit – ez nekem jobban ment ilyenkor, Rob a múltkor elaludt itt velük és csak reggel találtam rájuk –, de váratlanul halk, oda nem illő motoszkálást hallottam az ajtó felől.

Ki sem nyitottam a szemem, azt hittem, hogy szerelmem az, aki utánam jött, mert már hiányol maga mellől, de ekkor valami hozzáért az egyik térdemhez.

Odakaptam a tekintetem, és rögtön a férjem nevét sikítottam.

(Rob)

Zuhanyzás után rápillantottam a gyermekeimre, majd hozzájuk hasonlóan alvó anyukájukhoz simultam a hálóban. Félig hason, félig az oldalán feküdt, nekem háttal, egyik lábát kissé felhúzta, és... nem volt rajta semmi.

Azonnal tudatosult bennem, hogy az alvásnak részemről ezennel lőttek. A testem egyetlen másodperc alatt kőkeményre merevedve követelte azt, amitől hetek óta meg volt vonva. Fékezhetetlenül kívántam Kristent, és nem volt elég az, amit alig fél órával korábban a szájától kaptam. Teste középpontjába akartam temetkezni és ott szénné égni. Ebben a pillanatban elhatároztam, hogy ez így is lesz. Csak el tudom érni, hogy ne fájjon neki annyira!

A természettel készültem felvenni a harcot, de erősebbnek éreztem magam nála. Tán pont amiatt, hogy a vágyaim is abból eredtek.

A kezemet először leheletfinoman húztam végig a testén, egyelőre kikerülve a lényeget. A második szülés valamivel jobban meglátszott rajta, mint az első, de a magára szedett egy-két kiló csak még vonzóbbá varázsolta. És pont jó helyeken rakódott rá, ahogy azt a mellei simogatásával megállapíthattam. A bimbói rögtön megkeményedtek, és halk sóhaj tört fel az ajkai közül.

Csókokkal borítottam a vállát és nyaka karcsú hajlatát, a fülébe súgtam, hogy szeretem – bár nem hallhatta, mert aludt tovább –, de ujjaim ekkor már a feneke végigcirógatása után a combjai között próbáltak egyre mélyebbre hatolni a sikamlós redők között. Sikerrel. A lélegzetem először elakadt, majd zihálni kezdtem, mikor tövig eltüntettem benne két ujjamat. Kristen pedig nyöszörögni. De inkább kéjesen, mint fájdalmasan. Ezen felbátorodva egyre intenzívebben ostromoltam, miközben tovább kóstolgattam a bőrét.

Ekkor ébredt fel. Egyből megdermedtem. A lélegzetem elakadt, ujjaim a teste mélyén… Nem tudtam, mire számíthatok. Ő döntött helyettem is. Megfogta a csuklómat, és kihúzta magából az ujjaimat. Ekkor már éreztem, hogy elszúrtam, nem így kellett volna, hanem a beleegyezésével próbálkozni, de késő volt.

- Ne haragudj – kértem rögtön bocsánatot, de rá kellett jönnöm, hogy szerelmem csupán azért tette azt az előbb, hogy felém fordulva a számra tapassza ajkait. A nyelve rögtön megbolondított, ahogy csókolt vele, és részeg kábulatot okozott. Nemcsak azzal. Az ujjai már hevesen izgattak, majd elfeküdt mellettem, és szélesre tárt lábakkal várta, hogy a magamévá tegyem.

Fel sem fogtam, hogy talán most sikerülhet végre, de a jelek arra utaltak, hogy sem az agyának, sem a testének nincs ellene semmiféle kifogása. Mégis megpróbáltam a tőlem telhető legóvatosabban fölé helyezkedni, és lassan csúsztam lüktetve kitárulkozó nőiessége mélységeibe. Végig őt figyeltem közben, mennyire kellemetlen neki a jelenlétem, de csak a lélegzete akadozott.

Aztán nem tudtam tovább menni. A hely is elfogyott, és én. Egy pillanatig így maradtam, élveztem az érzést, hogy végre ismét „normálisan” vagyunk együtt, valamint élveztem Kristen látványát. A szeme csillogott, az arca kipirult, ajkai megremegtek. Egy csókért közelítettem felé, és amint megkaptam, részemről elszabadult a pokol, melyről tudtam, hogy mennyország lesz a vége.

Mozogni kezdtem benne; először lassan kihúzódtam, de amint újra tövig próbáltam belé fúródni, a sikolya belehasított a zihálásunk tarkította csöndbe. Azonnal megálltam, és a szemeimet kinyitva ránéztem…

…volna, ha velem lett volna az ágyban, a karjaimban, én pedig a testében. De nem így volt. Minden porcikám fájdalmasan megfeszült, amint rájöttem, hogy csak egy álom volt. Egy csodás, érzéki és egyelőre beteljesületlen álom…

A sikoly viszont valódinak hatott. És ahogy oldalra néztem, újra megbizonyosodtam róla, hogy nincs mellettem a feleségem. Sikoly… Azonnal felpattantam az ágyból, és a keresésére siettem. Az zakatolt a fejemben, hogy mi van, ha baja történt. Elsőként a gyerekszobába mentem, ahol viszont megszokott látvány fogadott.

Kristen a karosszékben ült, a lányaink éppen falatoztak, Victor pedig a lábainál ücsörgött a szőnyegen.

- Mi történt? – kérdeztem rekedt hangon, félig még aludtam, és félig még vágyódtam.

- Victor – suttogta szerelmem. A fiamra néztem, aki csodálkozva figyelgette, mi történik körülötte.

- Neked aludnod kéne, kisöreg – guggoltam le hozzá, és megsimogattam a hajacskáját. Közben végigsiklott rajta a tekintetem, de nem láttam, hogy bárhol megsérült volna. Felpillantottam Kristenre, nem értettem, mire fel a zaklatottsága. – Mi történt? – kérdeztem megint.

- Nem én hoztam ide – suttogta. Elsőre nem fogtam, mit is szeretne mondani, a gondolataim egyre visszakanyarodtak az álmom felé, főleg hogy láttam a feleségem testének egy – vagyis két – igen izgató részletét, melyre épp két pici babaszáj tapadt. Örültem neki, hogy van rajtam alsónadrág, legalább teljesen nem volt nyilvánvaló, mit is érzek.

- Hogyhogy nem te hoztad ide? – szerettem volna megérteni a szavait, és az egész történést.

- Itt szoptattam a lányokat, amikor megérintette a térdemet! – rázta meg a fejét hitetlenkedve. Közelebbről azt is kiszúrtam, hogy kicsit nedves az arca, mintha sírt volna… Akkor tényleg történnie kellett valami borzalmasnak, fontosnak vagy érdekesnek. Ismét ránéztem a fiamra, és megkérdeztem tőle, ő tudja-e, miről beszél a mamája. – Nem igaz, hogy nem érted! – visította életem értelme. Bocsánatkérően és kissé kétségbeesve néztem rá megint.

- Nem értem… – vallottam be.

- Idejött! – nyögte ekkor ki végre. Idejött. Szégyelltem magam, de még most sem volt egyértelmű a megoldás, pedig sejtettem, hogy az orrom előtt van, ráadásul pofon egyszerű.

Az orrom elé nézve Victort pillantottam meg, aki épp a karosszék lábába kapaszkodva próbált felállni, majd mikor ez sikerült neki, felém indult, miközben azt gügyögte: „apa”… Csak pár lépést tett, de azt olyan tisztán, mindenféle megingás nélkül, hogy azt hittem, menten elájulok. Aztán elkapta a felé kitárt karomat. Rögtön magamhoz szorítottam.

- Jár a fiunk! – mondtam ki hangosan az egyértelműt. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, mint korábban biztos Kristennek is, azért lehetett nedves az arca.

- Ezt próbálom elmondani – mondta máris nem haragosan, inkább mosollyal a hangjában. Victorra néztem, akinek fogalma sem volt róla, miért örülünk így neki, de ez felért egy csodával.

Vagyis nem, mert lassacskán már ideje volt, de ilyen hirtelen, és meglepetésszerűen… Vagy titokban gyakorolta valamikor, vagy… Nem jöttem rá, hogyan csinálta, de lenyűgözött élete első lépéseivel. Azaz nem tudni, hányadik lépéseivel, de számomra az elsők voltak. Megint akartam, de elengedni viszont nem. Inkább telepusziztam az arcát, majd Kristenre pillantottam.

- Köszönöm, hogy szóltál – céloztam itt a sikoltására. Rögtön eszembe jutott róla az álmom is, de a fiam tette most valamennyire segített elnyomni a bennem tomboló kielégítetlen szenvedély kínjait.

Kedvesem rám mosolygott, majd megkért, hogy ha már úgyis kéznél vagyok, segítsek levenni róla a szoptatás és a nagy izgalmak közepette elaludt Sophie-t. Bár meg kellett volna büfiztetni, a szakértő anyuka azt mondta, nem evett túl sokat, úgyhogy nem lesz gond, ha egyből lefekszik. Még be is takargattam. Mire megfordultam, felállt, és Dorothyt is letette a kiságyba. Ő is elaludt.

Egyedül Victor örült még neki, hogy a figyelmünk ezután felé fordult. Nem akartuk felkelteni az éppen csak elszenderedett lányokat, ezért fiunkkal a hálószobába vonultunk, ahol megpróbáltuk rávenni, tegyen meg még néhány lépést a mama és a papa kedvéért, de a fiam csak a szőnyegre tottyant, és huncutul mosolygott ránk.

Majd kijelentette:

- Nem!

Megrovóan néztem az anyjára, csak tőle tanulhatta ugyanis. Kristen ártatlan tekintettel csodálkozott vissza rám.

- Mi van? Nem tőlem tudja!

- Nem! – kántált rá elsőszülött gyermekünk.

- Látod? Megmondtam – nevetett fel szerelmem, majd kinyújtotta a karjait Victor felé.

Elakadt a szavam – pedig épp vissza akartam vágni –, mivel a kicsi megint felállt, ezúttal az éjjeliszekrény fogantyúiba kapaszkodva, és az első tétova lépése után szinte tök egyenesen odament az anyjához, aki rögtön a karjaiba vette, és magához szorította. Én meg együtt karoltam át őket, és mindketten megkapták a magukét: Victor puszikat, Kristen viszont egy szerelmes csókot.

A meghitt pillanatoknak az vetett véget, hogy fiúgyermekünk elpilledt a nagy izgalmak közepette. Az anyukája az ágy egyik felére fektette, és körbepakolta párnákkal. Felé fordulva feküdt az oldalán mellette, nekem háttal… Rögtön az agyamba sorakoztak az álmom képei, de elzavartam őket, végtére is kiskorú is tartózkodik a szobában. Ez régebben kevésbé zavart, most viszont már nemcsak szemmel láthatóan nőtt a fiunk, hanem járt is!

Még mindig meghatottan bújtam oda Kristenhez, aki egyből hozzám simult, és az egyik kezem maga elé húzva összekulcsolta az ujjainkat. Az államat a karjára téve figyeltem mögüle nagyfiamat.

- Olyan büszke vagyok rá – suttogtam a fülébe. Ő erre kissé hátrafordította a fejét, és szájon csókolt. Egyből begerjedtem tőle, kiváltképp, mivel az álmom valósult meg részben, de ott nem volt jelen a fiunk, így beértem ennyivel, meg azzal, hogy magamhoz ölelhetem őt. Az álmom ezúttal nyugodtabb volt.

Másnap kivittük a parkba Victort és a lányokat, mivel éppen sütött a nap, és ki akartuk használni a jó időt. Jules is velünk tartott, így ő is kapott egy rövidke bemutatót az unokája járás-tudományából. Persze hozzánk hasonlóan el volt tőle ragadtatva.

A levegőzést követően hazavittem Krist a babákkal, nehogy mégis valamit összeszedjenek, ahhoz még picik voltak, hogy egész nap kint játszanak – nem úgy Victor, aki összebarátkozott egy pár kisgyerekkel (főleg lányokkal) a játszótéren, és boldogan építgettek homokvárat. Anyósom megígérte, hogy ügyel rá, nehogy megnősüljön, amíg én hazafuvarozom a többieket. Ez most jól jött. Meg az is, hogy itt van.

Az elmúlt napokban többször rábíztuk valamelyik porontyunkat, sőt, volt egy nap, mikor megint kettesben léphettünk le otthonról, felajánlotta ugyanis, hogy vigyáz a kicsikre. Mivel az összes aludt, nem féltünk otthagyni őket vele. Hazaérve viszont rögtön mindenki az anyut akarta. Én egyfolytában, de ezen már senki nem lepődött meg. Egyelőre én voltam az utolsó a sorban, mégsem lettem tőle depressziós. Alig vártam, hogy eljöjjön az én időm.

Most is a lányok voltak a fontosabbak, tisztába kellett tenni őket, ebben még segítettem is Kristennek, de aztán visszaindultam az anyjáért és a fiunkért a parkhoz. Meglepődtem, mikor szerelmem visszahúzott magához, és ajkait hevesen a számra tapasztotta. Nem kellett győzködnie, hogy rögtön magamhoz húzzam. Ezzel egyidejűleg a vágyaim is fellobbantak, de ő csak egy csókot engedett magából, majd utamra bocsátott.

Jules hazafelé kifaggatott, izgulok-e a másnapi meghallgatás miatt, amellyel kapcsolatosan már nem egyszer bántam meg a döntésemet, de elhatároztam, ha megfelelek nekik, akkor elvállalom azt a szerepet, és ezzel kihúzhatom a családomat az anyagi bajokból. Meg az éttermet is természetesen. Nem izgultam, mert nem volt miért. Titkon abban reménykedtem, hogy mégsem kell ezernyi kamera előtt parádéznom, de mégis azt tartottam volna jobbnak, ha én nyerem el a szerepet.

Anyósom ellátott tanácsokkal, mit mondjak majd, mit hogyan csináljak és ehhez hasonlók, de egy idő után meguntam, és inkább kedvesen megkértem, kísérjen el. Ezen annyira megdöbbent – eddig ugyanis épp az ellentettjére kértem –, hogy egy mukkor sem szólt, otthon viszont azonnal elújságolta Kristennek.

- És akkor én nem is mehetek? – szontyolodott el szerelmem.

- Dehogynem – öleltem magamhoz. – Szükségem lesz némi hátszélre biztatásképpen – tettem hozzá.

Ettől rögtön jobb kedvre derült, és felhívta a nővéremet, hogy át tudnának-e jönni arra az időre vigyázni a kicsikre. Lizzy örömmel belement, de mivel az étterem meg a klub vezetése úgyis Ianre maradt – aki támogatta a terveimet, főleg, hogy az anyagi részéről is voltak ismeretei –, ő nem tudott jönni, ezért Vic lett a másik bébicsősz.

Addig viszont még volt egy éjszakánk. Jules nem ment haza, amikor Kristen apja igen, így most a vendégszobánkban lakott addig, amíg ki nem derül, enyém-e a szerep. Mivel ma amúgy is sikerült lekenyereznem, amiért a bizalmamba fogadtam, úgy véltem, ideje némi ellenszolgáltatást tennie.

Vacsora közben szóba is hoztam.

- Gond lenne, ha rád bíznánk most este egy kis időre a gyerekeket? – kérdeztem tőle. Még Kristen is megdöbbent, hisz nem beszéltünk meg előre semmit.

- Dehogy! Szívesen vigyázok rájuk! – ragyogott rám az anyja. – Merre mentek?

- A hálószobába – vágtam rá szemrebbenés nélkül. Az övé viszont kissé megrezzent. A feleségem pedig elpirult. Nem fűztem hozzá bővebb magyarázatot, inkább kézen fogtam vágyaim okozóját, és az emelet irányába húztam.

A lányok éppen Victor régi kiságyában aludtak a nappaliban, a fiunk pedig a szőnyegen játszott egy csomó plüssvacak között, Julesnek így nem volt velük sok dolga. Én viszont alig vártam, hogy felérjünk. Az álmom egész nap végigkísértett, és most tenni akartam a legalább részben történő megvalósítása érdekében.

Kedvesem egy picit megdöbbent, mikor szinte szó szerint szaggatni kezdtem róla a ruhákat, de egy másodperc múlva ő is így cselekedett. A nyelvünk csókba fonódott, és nem eresztette egymást, míg teljesen meg nem szabadultunk a ruháinktól. Kristen tiltakozni próbált, mikor őt az ágyra fektetve egyből a lábai közé helyezkedtem, de előbb kellő hőmérsékletűre akartam tüzelni, mielőtt megpróbálkozom a lehetetlennel. Vagyis azzal, amit ő annak tart.

Az ujjaimmal először csak kívülről simogattam, de már ettől is hangos nyögéseket sikerült előcsalogatnom belőle, melyeket a számmal fojtottam el. Aztán remegő teste benedvesedett barlangjába csúsztattam egy ujjamat. Görcsösen rátapadtak az izmai, így néhány pillanatig nem mozdítottam a kezem, nehogy megint felszisszenjen.

A körmei a csuklómba vájtak, mert elkapta, amint megérezte, mi a tervem.

- Nem lehetne, hogy inkább…

- Te nem akarod? – kérdeztem tőle komolyan. Ha most azt mondja, nem, akkor biztos belepusztulok – ezt éreztem –, de megállok.

- De… – súgta erre, majd kihúzta a körmeit a bőrömből. És inkább a nyakamat karolta át. De csak az egyik karjával, a másik keze ugyanis habozás nélkül fonódott fájva duzzadó férfiasságom köré.

Újabb csókokat váltottunk, hol lágy érzelmesebbet, hol pedig szenvedélyesen vadat, mikor épp melyik sikerült. Mindkettő, sőt, az összes fajta csókját imádtam! Azt viszont még jobban, ahogy a teste lassan megmoccant. A kezemet, sőt, még az ujjamat sem mozdítottam, nehogy bármi kellemetlen legyen neki, de ezt most ő tette meg. a lihegése arról tanúskodott, hogy igenis érzi, hogy benne van az ujjam, de nem panaszkodott, hogy fájna neki.

- Még – nyögte egyszer. Féltem, hogy az sok lesz, de még egy ujjamat becsúsztattam lüktető mélységeibe. A hüvelykujjam épp a csiklójához súrlódott, így mielőtt felfoghatta volna, hogy már két ujjam van a testében, izgatni kezdtem kívülről is.

A sikolyára valószínűleg felrohant volna az anyja, vagy minimum a rendőrséget hívja, de szerencsére közöltem vele, mik a szándékaim, azt meg nem hihette, hogy bejelenteném előre, hogy bántani akarom a lányát, így nem tört ránk sem ő, sem a köz. Kristen viszont egyre hatékonyabban simogatott, lassacskán úgy éreztem, hogy ha nem hagyja abba, akkor a kezétől fogok elélvezni, így elvettem azt magamról, és csókjaimmal lefelé borítottam a bőrét.

A hasa közelébe érve végighúztam a nyelvemet a régi hegein, melyek már nem is látszottak, inkább csak én emlékeztem rá, melyik merre található, utána megközelítettem a lényeget. Gyönyöreim forrását. A hüvelykujjam helyett a nyelvemmel ízlelgettem és izgattam tovább mostanra megnövekedett kis pontját, de mikor a fogaim közé vettem, szerelmem egész testében megrándult. Egyelőre még örömében.

Az ujjaimat ekkor már lágyan mozgattam is benne, de talán észre sem vette. Én viszont nagyon is, mi az hogy! Tökéletes rálátásom is nyílt a dolgokra. Az is feltűnt, hogy Kristen élvezetének nedvei lassan csöpögni kezdenek a kezemről a lepedőre, így döntöttem. Most vagy soha!

Feltérdeltem a lábai között, és míg ő lehunyt szemmel élvezte a legutóbbi orgazmusa utórezgéseit, az ujjaim helyére lüktető férfiasságomat dugtam. Egyből megérezte. Mivel nem figyelt, meg tudtam tenni azt, amit álmomban is. Teljesen eltűntem benne. És nem moccantam. Isteni volt! És szoros – köszönhetően annak, hogy kedvesem izmai rögtön körbezártak –, de annál istenibb!

- Fáj? – kérdeztem önuralmam utolsó szakadékony kis fonalaiba kapaszkodva.

Kristen nem válaszolt, de a szeméből kicsorduló könnycsepp magáért beszélt. Az ajkai is megremegtek. Ez nem jött össze. Káromkodás helyett mégis inkább kihúzódtam belőle, és mellé feküdtem. Aztán magamhoz húztam.

- Bocsáss meg – kértem.

- Én is akartam – pityergett, és el is rejtőzött a mellkasomon. – De ezek szerint még tényleg korán van ehhez…

Korán. Nemcsak hogy korán volt, de nekem végem is. A pillanatnyi kielégületlenség még mindig szenesítette a sejtjeimet, melyek lobogva égtek szerelmem iránt, de nem teljesülhettek be. Nem nehezteltem rá ezért, inkább még nagyobb bűntudatom támadt, mikor észrevettem, hogy kissé vérezni is kezdett az előbbi akcióm következtében. Ez egyből észhez térített. Újabb elnézést kérésekkel bombáztam, de ő kedvesen elhárította, majd elvonult a fürdőszobába.

- Ugye jól vagy? – aggódtam, amikor visszatért.

- Jól… – felelte az ajkait harapdálva. Aztán végignézett rajtam. Ismertem ezt a tekintetet.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Ha te nem, akkor én sem – próbáltam vele szolidáris lenni, de ekkor olyasmit hozott fel indokként, amellyel azonnal meggyőzött.

- Én élveztem az előbb… nem is egyszer – térdelt fel mellettem az ágyra. – És nemcsak az ujjaidtól – suttogta a szám közelében, majd kidugta a nyelvét és végigsimított vele rajta. A tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókért, aztán pedig megadtam magam.

A reszketésig kínozta a testem apró csókjaival, és érintéseivel, mielőtt határozottan egyetlen dologra kezdett volna koncentrálni, történetesen mostanra már izzó márványtömbbé merevedett testrészemre. Ha meg is próbáltam volna ellenkezni, sejtettem, hogy hiába tenném, így megkíméltem magunkat egy meddő vitától, és átadtam magam az élvezetnek. Amely Kristen szájában robbant.

Míg én azon igyekeztem, hogy magamhoz térjek, ő a nyelvével letisztogatott, majd felkúszott mellém, és a karjaimba bújt.

- Szeretlek – motyogta, puszikkal hintve a mellkasomat.

- Én is szeretlek – leheltem. Még fel kellett dolgoznom az élményt. Egy éjjelnyi időm lett volna rá, de csak éjfélig élvezhettük a kettesbent, akkor kezdtek el ugyanis némi étel után sírdogálni a lánykáink.

Csak bő fél órát követően hajthattuk álomra a fejünket az ellátásukat követően.

Másnap elérkezett a nagy nap. Jules és Kristen is körülöttem keringtek, mit vegyek fel, hogy fésüljem a hajam és hasonlók. Igen gyorsan elegem lett belőlük, főleg, mikor anyósom elém röppent a sminkkészletével.

- Na elég! – álltam fel a kínpadról, ahova ültettek. Eztán vetettem egy S.O.S.-pillantást a feleségemre, aki varázsütésre lehiggadt.

Ránézett az anyjára, megkérte, hogy fejezze be a pattogást – mindezt a rájuk jellemző „szeretetteljes Stewart-szlengben”, amelyhez már volt párszor szerencsém, mikor Jules a lánya idegeire ment. Velem szerencsére eddig még sosem beszélt így, és nem is kívántam változtatni ezen a statisztikán.

Az ő kritikus pillantását sem úszhattam meg azonban. Égetett a tekintete, amellyel végigmért. Aztán felnyögött, motyogott valamit valamilyen potenciális partnernőről, és egy mozdulattal kikapta az anyja kezéből a vakolókellékeket.

- Tényleg elég – mondta. – Így tökéletes lesz.

Elfojtottam egy hálás sóhajt, de egy köszönömöt azért elsuttogtam. A nővéreim ebben a pillanatban gondolták úgy, hogy kíváncsiak a végeredményre, mert a karjukon egy-egy babával betoppantak a hálóba, de már az ajtóban megdermedtek.

- Ugye nem farmerban akarsz menni? – csodálkozott Lizzy.

Adtam magamnak egy percet a válaszra, eközben végignéztem az engem körbevevő hölgykoszorún. Itt volt a feleségem, két pici lányom, a két nővérem, valamint az anyósom. Ebben a fontossági sorrendben, bár Kristen osztozott az első helyen Sophie-val és Dorothyval. Mégis ő volt az egyetlen, akinek számításba vettem a véleményét. Éppen ezért megkérdeztem tőle.

Erre ő közelebb lépett, kihúzta az ingemet a nadrágomból, kigombolta rajta a felső két gombot, majd összekócolta a hajamat – mindezzel tönkretéve azt, amihez korábban az anyja ragaszkodott.

- Ha külső alapján fognak dönteni, tied a szerep – közölte ezt követően egy biztató mosollyal az ajkain.

- Helyes! – vágtam rá. – Köszönöm! Akkor talán induljunk… – próbáltam volna kifelé terelgetni a társaságot.

- Oké, belátom, hogy így tényleg sokkal dögösebb – morogta Jules, majd hozzátett még valamit. – Én csak a házasságotokat akartam megóvni…

- Mire célzol ezzel, anyu? - fordult felé Kristen, megtorpanásra késztetve ezzel mindenkit. – Tudod, hogy kikkel fog forgatni?

- Hallottam egy-két pletykát… – Jules ment volna tovább, a lánya viszont megállította.

- Nem véletlenül mondtad ezt. Mérget veszek rá, hogy tudod, kik lesznek a partnerei. Ki vele!

- Csak arról tudok, hogy a másik főszereplő ki lesz…

- Anyu!

Jules ekkor végre kinyögött egy nevet, amely nekem nem mondott semmit, majd elmenekült. Kristen még háttal állt nekem, nem láttam a hatást, de abból, ahogy a nővéreim is kihátráltak a szobából, sok mindenre következtethettem.

- Ismered? – kérdeztem a feleségemtől, mivel csak ő maradt velem.

Szerelmem megfordult, a szeme egyaránt tükrözött félelmet, dühöt, kétségbeesést, zavartságot, haragot, a kérdésemre azonban nem kaptam rögtön választ…