11. fejezet

11. fejezet (Rob)

Kristen azt mondta, hisz nekem. A temérdek bizonyíték ellenére, melyek közül egy sem szól mellettem, hanem mind ellenem… nekem hisz! A megkönnyebbülés mázsákat szakított le rólam, mégis óvatosan öleltem magamhoz, mert nem voltam benne biztos, mennyire gondolja komolyan.

Az óvatosságom ellenére szorosan visszaölelt, amibe rögtön beleborzongott minden porcikám.

- Köszönöm – suttogtam. Megcsókolni egyelőre nem mertem, mert voltak megérzéseim, hogyan reagálna… Semmiképp sem pozitívan. Így inkább hagytam a „békülés” ezen részét, de a karjaimba vettem, és gyengéden cirógattam a derekát.

- Hány hasonlóra kell még számítani? – kérdezte halkan a mellkasomba mormolva.

Gyorsan utánaszámoltam, hogy nekem mennyit előlegeztek be még szexjelenetekből, de nem jött ki túl megnyugtató végeredmény. Ennek ellenére megosztottam vele – inkább, minthogy újabb balhé legyen belőle. Bár most elég könnyen megúsztam. Hiszen hitt nekem! Erre nulla volt pedig az esély.

- Ezen a héten még két nap – feleltem vontatottan, egy sóhaj kíséretében. – Aztán pár hét múlva még úgy hat-nyolc nap… – Kristen megdermedt az ölelésemben, de nem húzódott el, csak bólintott egy picit. – Ígérem, nem lesz több ugyanilyen – fogadkoztam.

Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én még egyszer nem fogok törekedni rá, hogy minél tökéletesebbet alkossak. Nem vagyok én színésznek való… Pláne nem pornószínésznek – fintorodtam el.

- Meglátjuk – morogta Kristen, majd kibontakozott a karjaimból. Hagytam. Most bármit, csak tényleg higgyen nekem. – Lezuhanyzom.

Szótlanul figyeltem, hogy a fürdő felé indul. Nem mertem követni, és ő sem hívott. Nem értettem, miért gyötör a bűntudat, hisz valóban nem nyúltam Emilie-hez. Aztán rájöttem: az okoz bánatot, hogy Kristennek rosszul esett még ez is. Ahogy nekem is oly sok minden a múltban, de ez a kegyetlen jelen volt.

Amint meghallottam a víz csobogását, felálltam az ágyról, magamra vettem a törölköző helyett egy nadrágot, majd a gyermekeimhez indultam. Jules még velük volt, és továbbra is megvetően nézett rám.

- Lehet, hogy Kris hitt neked – kezdte fenyegetően –, de én figyelni foglak. Ha meg mered bántani…

- Nem fogom! – szakítottam félbe. – És nem érdekel a véleményed. Csakis az övé – közöltem vele is. Ma már annyiszor megkaptam ezt, hogy kurvára nem hiányzott még egy hegyi beszéd. Főleg nem tőle.

Victor ébren volt, úgyhogy a karjaimba vettem, hogy együtt nézhessük meg az apróbb testvérkéit, akik szintén mocorogni kezdtek, pedig nem is értünk hozzájuk. Kisfiam ezt észrevéve hangosan köszönt nekik:

- Baa!

- Igen, ők még kisbabák – feleltem neki, majd adtam neki egy puszit. Anyósom eddig bírta elviselni a jelenlétemet.

- Legalább kezet moshatnál, mielőtt hozzájuk érsz – morogta, miközben kivonult mellettem a gyerekszobából. Lassan számoltam el tízig, hogy ne kiabáljak utána, de mire a végére értem, hallottam is csapódni a földszinten a vendégszoba ajtaját.

A fiamat visszaraktam egy időre a szőnyegre a játékai közé, és tisztába raktam a húgait. Mindkettő tiltakozott, de finoman – néhány haspuszival – rávettem őket, hogy viselkedjenek beleegyező baba módjára.

Ekkor Victorral a lányok ikerbölcsője mellé ültünk, és egyik kezemet Sophie és Dorothy közé nyújtva mesélni kezdtem nekik egy mesét.

Egyszer akadtam csak meg ebben, amikor a lányok megfogták az ujjaimat. Sophie a hüvelykujjamat kezdte szorongatni, Dorothy pedig a kicsit. Elcsuklott a hangom, pont amikor egy izgalmas résznél jártam. Bár még nem érthette, a bátyjuk egyből folytatást követelt.

Rápillantottam, mire ő rám mosolygott, és úgy éreztem, minden rendben, semmi nem változott, hisz itt van ez a három csöppség, akiknél konkrétabb bizonyítéka nem is lehetne annak, mennyire imádjuk egymást az anyukájukkal. Legalábbis a magam részéről én még mindig oda voltam érte. Akárcsak az első találkozásunk alkalmával.

Miközben ezen ábrándoztam, folytattam a mesélést, és kisvártatva az összes kis tünemény elaludt a kezeim közt, vagy az ujjamat szorongatva. Most bajban voltam. Több kézre lett volna szükségem ahhoz, hogy kiszabadulhassak, de nem volt elég, csak amennyi éppen használatban volt.

Nem bántam, így maradtam. Aztán valaki megérintette a vállam.

- Add ide Victort – súgta Kristen, mikor rápillantottam. Úgy fordultam, hogy el tudja venni, majd végignéztem, ahogy lefekteti és visszalép mellém. – Velük talán megbirkózol – mondta a lányok felé bökve.

- Meg – feleltem halkan. Reméltem, hogy kiszabadít, mivel akkor hozzám kellene érnie, de ezt szemmel láthatólag kerülte. Megértettem, hogy miért, de egyre inkább kezdett elegem lenni ebből az ártatlanul bűnhődöm című történetből.

Kihúztam az ujjaimat a lányok apró markocskáiból, szerencsére nem ébredtek fel közben. Odahajoltam hozzájuk még egy-egy puszira, majd felemelkedtem, és félreálltam, hogy Kristen is megtehesse ezt. Utána pedig vártam, hogy felém forduljon, és azt a szerelmes csillogást lássam a tekintetében, amelyet reggel még tapasztalhattam.

Nem jött össze. Rám sem nézett, úgy haladt el mellettem a háló irányába. Mikor utolértem, láttam, hogy már az ágyban fekszik, egészen kihúzódva a saját térfelére – eddig ilyen sem volt, általában egymáshoz bújva aludtunk középen. Fájt a szívem, de lenyeltem a lelkemből feltörni készülő szavakat, és a sóhajt is.

Levettem a nadrágomat, magamra kaptam helyette egy boxert, és így feküdtem be szerelmem mellé. Azaz mögé, mivel az oldalán feküdt, nekem háttal. Hallgattam, ahogy egyre egyenletesebben lélegzik, és ebből arra következtettem, hogy elaludt.

Nekem nem jött álom a szememre, borzasztó rosszul éreztem magam. Fájt őt így látnom, fájt, hogy megbocsátott és hisz nekem ugyan, mégis úgy viselkedik, ahogy én is tenném az ő helyében: megbántottan, megalázottan, hitetlenkedve. Egy idő után feladtam, hogy rájöjjek, mit lehetne tenni a régi jó hangulat visszaállítása érdekében, és úgy döntöttem, megkockáztatom, hogy hozzábújjak.

Közelebb húzódtam, és a csípőjén át a hasára csúsztattam a tenyeremet. A hálóinge selymén át is éreztem, hogy megfeszülnek az izmai, de nem moccant. Ekkor én is engedtem a saját feszültségemből, és hozzásimultam. Ekkor rázkódott meg a teste először. Sírt…

- Kristen – suttogtam. Nem felelt, de egyre jobban remegett. Csalódottan elengedtem, és visszahúzódtam a saját „térfelemre”. Annak is örülnöm kellett volna, hogy nem dob ki az ágyból meg az életéből, de képtelen voltam örülni ennek.

A torkomat szorongató érzések nem akartak elmúlni, csak tovább nőtt a gombóc bennem, és ezt már nehezem viseltem.

- Nem tettem semmit – suttogtam még egyszer, és részemről utoljára, majd felkeltem az ágyból, és kimentem a szobából.


(Kristen)

Tudtam, hogy nem fair, amit Robbal csinálok, de baromira fájt az egész. A neten látott filmkockák egyre-másra végigpörögtek az agyamban, és képtelen voltam elűzni őket. A szívem tudta, hogy igazat beszélt, de ha nem mondta volna, akkor is elhiszi neki, hogy nem feküdt le Emilie-vel, de a kiborultabb eszem nem akarta ezt ilyen könnyedén annyiban hagyni.

Pedig próbálkoztam. Ennek érdekében viszont kerültem is Robot, amivel pont az ellenkező hatást értem el. A sírás pedig magától szakadt ki belőlem, amikor átölelt. Sikerült ezzel is remekül megbántanom. Hallottam, amiket mondott, és azt, hogy kiment a szobából, de nem siettem utána.

Megvártam, amíg összeszedem magam annyira, hogy ne kezdjek el újra bőgni, mikor rátalálok, és utána indultam. A földszinten volt, ott pedig a hátsó kertbe vezető ajtón kívül. Cigizett, és egy üveg sör volt a kezében.

Nem fordult meg, mikor kiléptem mellé, de észlelhette, mert rekedtes hangon megszólalt.

- Nyugodtan visszamehetsz, majd a kanapén alszom.

- Nem akarom, hogy a kanapén aludj – vágtam rá gyorsan. Ő sem lehetett rendben lelkileg, mert alaposan félreértette.

- Azt akarod, hogy elmenjek? – nyögte fájdalmasan. – Akkor inkább legyünk túl rajta. Mondd ki, és elmegyek. De kérlek, ne kínozz azzal, hogy máshogy viselkedsz, mint amit állítasz.

A szívem szakadt bele, ahogy és amit mondott. Egyetlen lehetőségem volt meggyőzni róla, hogy komolyan gondoltam azt, hogy elhiszem, amit ő állít. Nem azt, amit más, hanem azt, amit ő. Végtére is a férjem. A gyermekeink apja… akit nem mellesleg a szívem minden szerelmével imádok. Nem ér meg ez egy esélyt? Milliót is – jött a felelet.

Megrémültem, amikor rádöbbentem, hogy még megalázottan, és ténylegesen megcsalatva is képes lennék elfogadni a helyzetet, ha ezt azt jelenti, hogy velem marad. Visszaút viszont már nem volt. Réges régen eljutottam arra a szintre, hogy mindent képes lennék neki elnézni. Majdnem mindent… de erről most szó sem volt, hiszen nem tett semmit.

Odaléptem mögé, amikor eloltotta a cigijét. Még azt is megvártam, amíg meghúzza a sörös üveget, és utána simítottam végig a hátán, majd a derekán, és a hasára csúsztattam a kezem. Éppúgy, ahogyan ő nemrég az ágyban az enyémre. Adtam egy puszit a lapockájára, és szorosan átöleltem.

Érezhetően megdermedt, és nem tudta mire vélni, amit teszek.

- Nem akarom, hogy a kanapén aludj. És azt sem szeretném, hogy elmenj. Szeretlek! – Egyre inkább éreztem magam hülye kis picsának, mint felnőtt, háromgyermekes anyának a hisztim miatt. – Sajnálom, csak…

- Ne mentegetőzz – kérte. – Én megértem, Kristen. Komolyan. De akkor is tudni akarom: hiszel nekem vagy sem? És most őszintén mondd meg.

- Hiszek – feleltem egy apró lélegzetvételnyi idő múlva. Rob ekkor felém fordult, és az üvegét a mellettünk levő asztalra pakolta. Komoly tekintetét az enyémbe fúrta.

- A pénz egy részét már elköltöttem a klubra. Nem tudom lefújni az egészet. És Emilie mindig ott lesz, hogy bosszantson – figyelmeztetett.

- Tudom – feleltem. – Benne nem bízom, de benned igen. – A hangom megremegett, de szentül megfogadtam, hogy ezentúl is ehhez tartom magam.

Rob ekkor – talán, hogy teszteljen – megcsókolt. Teszt ide vagy oda, visszacsókoltam. Egy idő után ellazult az ölelése, és lágyan simogatni kezdett. Utána a karjaiba vett, és visszavitt egész a hálóig. Ott pedig az ágyra fektetett. A vágy minden porcikámat átjárta, de…

Ekkor rémültem meg először. Még féltem, hogy megint fájni fogok, ha oda jutunk,  vagy vissza kell utasítanom – és ezzel a tudatalattim idiótábbik legmélyén úgy gondoltam, más nők felé taszítom –, de ő mást akart. Ami szintén bizonytalanságra adhatott volna okot, ha hagyom elszabadulni a kétségeimet, de nem hagytam.

Mikor simán csak mellém feküdt, és átölelt, mégis csalódottnak éreztem magam egy kicsit. Egyedül az vigasztalt, hogy a teste bizonyos pontjai, főleg egy bizonyos pontja vágyódva feszült a testemhez, de ő mégsem tett semmit. Meg sem csókolt újra. Ezért én tettem meg.

A nyelvemmel körbesimítottam a száját, majd az arca és az álla kapott puszikat, végül visszatértem a kiindulási helyhez, és ekkor már ő is megcsókolt. Nyelvünk lassú, szerelmes táncot járt, ő attól félt, hogy csak hazudom ezt a vágyat, én meg attól, hogy nem akar már engem. Nagyon is élénken élt bennem az, amikor egyszer a bizalomhiány miatt szakítottunk, jobban mondva küldött el engem magától.

Tudtam, hogy most már csak a gyerekek miatt sem dobna ki, de sejtettem, hogy benne is felrémlett az az eset, ám ezúttal visszafogta magát, és nem küldött el rögtön. Ehelyett befejezte a csókot, amint a kezem izgató tájak felé kalandozott a testén, majd a szemembe nézett.

- Nem kell ilyesmit csinálnod, ha nem akarod – kezdte halkan.

- De…

- Ha nem szívből akarod. És ez most nem szívből jött, Kristen. – Pedig annyira igyekeztem, de azok a képek… – Majd ha már teljesen túltetted magad rajta, oké? Addig pedig ki fogom bírni, hogy ne másszak rá az első nőre, aki az utamba akad. – Egyértelműen gúnyos volt az utolsó mondata, de megérdemeltem.

Nem sértődtem meg a szavain, bár legszívesebben megkérdeztem volna, mi lenne, ha legközelebb benézhetnék a forgatásra, hogy a saját szememmel látva ugyanazt, amit ma a videón, el tudjam dönteni, hogy valójában mi történik a takaró alatt, de ezzel megint csak a bizalmatlanságomat hangsúlyoznám, így nem tettem.

Neki pedig eszébe sem jutott, hogy odahívjon, hogy én magam győződhessek meg a semmiről, de ő nyilván csak kímélni akart a valódi látványtól. Ennek ellenére elhatároztam valamit, amivel én is bizonyosságot nyerhetnék az ártatlanságáról – amellett, hogy elhiszem neki, amit állít –, valamint ő is biztos lehetne benne, hogy tényleg bízom benne.

A mellkasán heverve – oda húzott, hogy inkább próbáljunk meg aludni –, egy darabig még éreztem a cirógatását, de mire megálltak az ujjai, azt jelezvén, hogy elaludt, kész volt a tervem. Amely, ha rosszul sül el, vagy én akadok ki megint, vagy ő azon, hogy „nyomoztam” utána, de csak így nyerhettem teljes bizonyosságot a történtekről.


(Rob)

Reggel csókokra ébredtem. Amelyek nem a számat érték, hanem a vágytól legtettrekészebb szervemet. Ki sem kellett nyitnom a szemeimet, hogy tudjam, egyetlen szerelmem éppen az elcsábításomra törekszik. A felizgatásom fázisán már túl volt.

A testem sokkal éberebb volt az agyamnál, úgyhogy átadtam magam a kényeztetésnek. Kristen nyelve forrón sétált végig lüktető testrészemen, az ujjai pedig közben minden elképesztően érzékeny pontomat felkutatták és izzásig hevítették a vágyaimat. Azt meg kell hagyni, hogy nem kapkodta el, de én annál jobban élveztem. És persze annál tovább élvezhettem.

Többször is majdnem érte nyúltam, hogy ha magamra nem is húzhatom, legalább hadd érintsem meg ugyanígy, de mindig eltolta a kezem. Még morgott is közben velem a szájában, amit inkább érezni véltem, mint hallottam, a visszatarthatatlan nyögések ugyanis szüntelen törtek fel belőlem.

Egyre jobban remegtem az élvezetért, főleg, mikor többször is a torkáig engedett, de kegyetlenül mindig a végső pillanatban állt meg. Az utolsó ilyen után még egyszer végignyalt, majd eltűnt rólam. Lehunyt szemmel tapogatóztam utána, viszont ekkor is eltolta a kezeimet. Nem értettem, miért csinálja ezt, ezért úgy döntöttem, „felébredek”, és utánanézek, mi az oka az elutasításának, amikor azonban rápillantottam, olyat láttam, amitől a szám is tátva maradt.

Biztos voltam benne, hogy még mindig álmodom, ugyanis Kristen épp elhelyezkedett fölöttem, a combjai satuba zárták a csípőmet – bár moccanni amúgy sem mertem a látványtól –, az egyik kezével megmarkolt és őrjítően lassan magába vezetett.

Végigperzselt a tűz, de még mindig csak vártam, időnként ijedten pillantva nyugodt szemeibe, majd vissza oda, ahol egyre mélyebben eltűntem benne.

Alighogy teljesen rám ereszkedett, a körmei a hasamba fúródtak, én pedig megkockáztattam egy apró levegővételt, mielőtt megfulladok, majd feltettem a helyzetből adódóan legfölöslegesebb kérdést, ami csak létezhet.

- Mit művelsz?

- Akarlak – súgta. – És így még nem próbáltuk – nyöszörögte elfúlóan. Igaza volt. Az arcán hullámzó gyönyörökből ítélve ezt nagyon rosszul tettük.

Óvatosan simítottam végig a lábain, aztán a derekán és a mellein, mialatt kényszerítettem magam, hogy nyugton maradjak, ugyanis ez így most, annyi idő után mindennél izgatóbb volt. Meg akartam hagyni neki a lehetőséget, hogy úgy mozduljon, ahogyan ő akar, az önuralmam eközben iszonyú nehéz próbatételnek volt kitéve. Főleg, mivel egyelőre nem csinált semmit.

Aztán már majdnem könyörögni kezdtem, hogy inkább öljön meg, de ne kínozzon tovább, mikor a mellkasomra támaszkodott és centiről centire lehúzta magát rólam. Majdnem teljesen… Aztán mégis visszaült, és a szemeit lehunyva felnyögött. Persze rögtön megijedtem, hogy talán valami fáj neki eközben, de mielőtt megkérdezhettem volna, a tekintete belém fojtotta a szót.

Egyértelműen élvezte. Ennek megfelelően pedig picit gyorsított a tempón. Most már határozottan arra kellett az önuralmam, hogy ne menjek el máris, hadd legyen előbb neki is jó. Ez sem volt egyszerű feladat. Míg ugyanis én erre koncentráltam, ő hevesebb ritmusra váltott és izgató nyögésekkel űzött bennünket a csúcs felé.

Amint ő megremegett, én is visszafojtottam a lélegzetem, nehogy a ház felébredjen a zajainkra – ha eddig még nem történt meg a sóhajainktól –, de Kristen ekkor a számra vetette magát, és egy csókkal oldotta meg a hangtompítást. Egyelőre nem szállt le rólam, így tovább élvezhettem, hogy a testében vagyok – végre megint annyi idő után! – és próbáltam feldolgozni a történteket.

Én egyértelműen nem csináltam semmit, végig ő irányított, mégis reméltem, hogy legalább egy kicsit neki is jó volt. Nem bírtam a kétségeket, rákérdeztem.

- De még mennyire – mosolygott rám szerelmesen. Az előző este történtek fényében álmodni sem mertem ilyesmiről, és amúgy is elkerült az álom, de a valóság, amelyre ébredtem, minden eddiginél boldogabbá tett.

Egy furcsa gondolat mégis a szívembe költözött. Mi van, ha csak azért tette ezt, hogy ne legyek annyira kiéhezve a szexre – és másra sem –, de valójában mégis fájt neki? Ez azt bizonyítaná, hogy szeret ugyan, de még mindig kételkedik abban, hűséges tudnék-e maradni. A lehetőséget viszont már elveszítettem, hogy megmutassam, kibírom ilyesmi nélkül – mivel ezek után eszem ágában sem volt lemondani róla.

- Szeretlek – súgtam az ajkai közé, mire újból elmosolyodott, és lassan felemelkedett. Még nem akartam, hogy leszálljon rólam, ezért megfogtam a derekát, és magamra szorítottam. – Nem fájsz? – kérdeztem. Tudta, mire célzok, de megrázta a fejét.

- Isteni érzés – nyögte inkább, és mozdított egy picit a csípőjén. Majd még egyet. Újra megkívántam, amit ő is észrevett, de nem hagyta abba a körzést rajtam. Ez viszont túl vérpezsdítő volt ahhoz, hogy megint csak úgy tűrjem a kéjes gyötrelmeket, így most én vettem át az irányítást.

Anélkül, hogy kicsúsztam volna belőle, átöleltem, hogy aztán hanyatt fektethessem, és immár én borultam fölé. A lábai rögtön a derekam köré kulcsolódtak, a kezei a hátamon és a fenekemen kalandoztak, miközben lassan mozogni kezdtem benne. Hogy még tökéletesebbé varázsoljam számára a dolgot, a mellbimbói keményre cirógatása után a hasán át a lábai közé csúsztattam a kezem.

Eddig a nyakát becézgettem a nyelvemmel, de ettől a pillanattól kezdve inkább csókkal csendesítettem a sikolyait, melyek azonnal felhangzottak, amint megérintettem teste legérzékenyebb gombját, az öle szorosan és forrón fogadott magába újra meg újra, ő maga pedig a vágyaink beteljesüléséért vonaglott alattam.

Most én figyeltem mindkettőnkre, de újra szükség volt az önuralmamra, mert többször is a csúcsról rángattam vissza magam összeszorított fogakkal, hogy őt minél több élvezetben részesítsem. Mire szinte sorozatossá váltak az orgazmusai, nálam is elszakadtak a láncok, és az eszemet vesztve enyhén durvább mozdulatokra váltottam.

Annyi hidegvérem még volt – bár csak cseppekben –, hogy felfogjam, ha a fájdalom jeleit látnám rajta, de semmi. Sőt, ő is velem együtt mozgott, a körmeivel és apró harapásaival buzdított, így nem haboztam tovább, és teljesen elengedtem magam. Szinte félelmetes villámok rohantak végig a testemen élvezetem pillanatában, de szerelmem sem viselkedett különbül.

A csókunk egy pillanatra sem szakadt félbe, kivéve, mikor a szemeibe pillantottam. Láttam bennük, hogy tényleg minden rendben. Akármi is történt, vagy fog, ugyanazzal az őszinte szerelemmel szeret, mint amit én is éreztem iránta.

A kábító ellazulást követően, mialatt újból kifaggattam, nem okoztam-e neki fájdalmat vagy bármit, együtt indultunk zuhanyozni, de előbb még rápillantottunk a gyermekeinkre. Egyelőre aludt mind. Én pedig nyújtani akartam az együttlétünket, de nemcsak a szó szexuális értelmében.

Végigvigyorogtam a közös zuhanyzásunkat, mire Kristen megpróbálta azt lemosni rólam – csókokkal –, persze sikertelenül.

- Imádlak – mentegetőztem. – Miért kéne ezt rejtegetnem? – Nem volt szándékomban búskomornak lenni ezen a csodás reggelen.

- Mert anyám például utál téged. – Kár volt eszembe juttatnia. De nem is Jules lelki világa érdekelt.

- És te is? – kérdeztem máris nem mosolyogva, hanem komoly hangon.

- Hogy én utállak-e? – kezdett töprengeni kedvesem. Ez nem tetszett. Mit kell ezen gondolkodni? Megálltak az ujjaim a testén, abbahagytam a cirógatását.

A zuhany egykettőre lemosta rólunk a habot, de ő még mindig nem felelt. Inkább a mellkasomra csúsztatta a tenyerét, majd az ujjai nyomát követve a tekintetével végigsimított rajtam addig, ahol ismét egyértelműen mámorra vágyott a testem.

- Nem utállak – suttogta, mikor megragadott. – Épp ellenkezőleg. – A keze mozdulataitól mennyországközeli állapotba kerültem, de nem akartam, hogy félreértsen.

- Ezt most ne – húztam el a kezét. Mielőtt totális aggodalomba merülök, tisztázni akartam néhány dolgot. Meg is mondtam ezt neki.

- Milyen dolgot? – nézett végig rajtam félre nem érthetően.

- Például az előbbi kis akciódat – biccentettem a háló felé.

- Még nem lehetek terhes… – nyugtatgatott, de ettől nem tartottam.

- Másra gondoltam – közöltem vele is. – Nem kell ezt tenned, hogy ne feküdjek le mással. Enélkül sem tenném, soha!

- Tudom – bólintott. Örültem, hogy most már abszolút nem kételkedik – bár nem tudtam, meddig lesz ez így –, pillanatnyilag azonban úgy éreztem, meg kell győznöm őt.

- És én nem csak emiatt imádlak téged – vettem sorba a tisztázandókat.

- Tudom – kaptam egy kisebb sóhajt is. – De ha hiszed, ha nem, én is majd’ megvesztem már érted – kezdett megint simogatni. Belenyögtem, de a gondolataimat most nem terelhette el.

- Gyanús nekem, hogy pont most, amikor… a tegnapiak után… mármint…

- Szívem – nézett a szemembe határozottan. – Lehet, hogy az utóbbi napokban nem próbálkoztunk. Így nem. De ettől még szerettem volna, ha már lehet… és biztos vagyok benne, hogy te is. – De még mennyire! – Hogy miért éppen ma…? – vont vállat. – Talán benne van az is, igen, hogy ne fájduljon meg a fogad… rá… de nem ez volt az elsődleges okom.

Hittem is, meg nem is. A végeredményt viszont legalább annyira imádtam, mint őt magát. És tulajdonképpen mindegy is volt, miért vetemedett megint kísérletezésre, a lényeg számított. Mi ketten együtt, egymásba olvadva.

Ahogy a következő pillanatban is, amikor felemeltem, a zuhany falának döntve a derekam köré fontam a lábait, és megcsókoltam. Jules a létező „legalkalmasabb” pillanatot választotta, hogy bekopogjon. Kristen kikiáltott neki, hogy mindjárt megyünk – én addig a nyakát borítottam apró csókokkal és harapásokkal, miközben fékezni próbáltam a vérem száguldását egy bizonyos testrészem felé –, majd visszafordult felém, és a számra tapasztotta az ajkait.

Végre ismét tökéletesen teljesnek éreztem magam, és boldognak. Vele. Nemcsak azért, ami reggel történt – meg ami most is éppen –, hanem amiért hitt nekem és bízik bennem mindenféle ellenem irányuló bizonyíték ellenére. Még tán életemben nem voltam ennyire szerelmes belé…

Elhúzódott a zuhanyzás, mivel ezt követően szerelmem ismét magába csábított, és egy sokadik közös orgazmusig meg sem álltunk. Jules szerencsére nem a gyerekek miatt akart ugrasztani bennünket, ahogy azt törölközés közben hittük, hanem csak Ian miatt, aki az étterem miatt keresett.

Mivel ma is később kellett mennem forgatni, előbb átugrottam hozzá, hogy megkérdezzem, mi újság – azt üzente ugyanis, hogy otthon vár: sajnos Aaron is ott volt, de kiment a szobából, mikor én megjelentem, amivel újabb gyanúmra adott okot, de egyelőre nem gondolkodtam ezen. Ian közölte, hogy Melanie-val elkészítették a klub költségvetésének tervezetét. Átfutottam a dokumentumokat, de ez volt az, ami nekem kínaiul íródott. Bennük viszont megbíztam, így szabad kezet kaptak.

Kifelé menet megállított Aaron, jobban mondva elállta a kiutat. Még haza akartam szaladni segíteni egy etetésben, meg elbúcsúzni a családomtól, de hiába úsztam meg reggel az anyósom újabb undokságait, úgy tűnt, a sorsom így is utolért.

- Mit szeretnél? – néztem végig Aaronon, aki – bár fogalmam sem volt, honnan tud folyton mindent – egyből a közepébe vágott.

- Megcsaltad Krist? – Mintha reményt hallottam volna a hangjában, de lehet, hogy csak beképzeltem. Ismerve az érzéseit… Le kellett őket törnöm.

- Nem. – Egyáltalán nem akartam neki részletezni a dolgot, de vagy egy percig próbálta még kiolvasni a választ a szememből. Nem találhatott mást, mint ami a valóság, mert végül szó nélkül félreállt az útból.

- Lehetőleg ne bántsd meg – szólt utánam halkan, mikor átléptem a küszöböt. Sikerült is elcsesznie a jónak indult napomat.

- Nem te fogod megmondani, hogyan bánjak vele – fordultam vissza felé fenyegetően. Nem tetszett, hogy a mi normalizálódott kapcsolatunk is kezd megint eldurvulni. És megint Kristen miatt… Eddig egész jól kijöttünk, bár benne volt a pakliban, hogy ez egy idő után újra közénk ékelődik.

- Nem én fogom megmondani – rázta a fejét helyeslően. – De én fogom őt megvigasztalni – nézett aztán rám elszántan.

- Arra nem lesz szükség – biztosítottam róla.

- Rob! – kiáltott ki ekkor Kristen a házunk egyik ablakán. Odapillantva láttam, hogy a gyerekszobáé az.

- Meglátjuk – mosolyodott el Aaron, majd becsukta az ajtót – engem pedig ki.

Hazaérve egyből odasiettem, ahonnan kedvesem hívott, és elhatároztam, hogy eltiltom Aarontól. A fene sem akar kockáztatni… A gyerekszobába lépve azonban minden borús történés szertefoszlott. Victor ugyanis épp a húgaival játszott. Azaz valahogy bemászott melléjük a bölcsőbe, és most ott motyogott nekik egy sajátos mesét, bábozva a széttépett kis plüssmackóval. Vagy kutyával… nem bírtam beazonosítani mi lehetett azelőtt.

- Te pakoltad be közéjük? – kérdeztem Kristent.

- Nem – felelt mosolyogva. – Örülök, hogy erről most nem maradtál le – ölelte át aztán a nyakamat, és egy csókért nyújtózkodott. Én is örültem, mint minden olyan pillanatnak, amit velük tölthettem, az óra viszont ketyegett, és el kellett indulnom, hogy időben odaérjek a stúdióba.

Ott döbbentem csak rá, hogy elfelejtettem szólni Kristennek Aaronról. Egy dologban bízhattam: hogy nem kezdi el rögtön „vigasztalni”, amit kiteszem a lábam otthonról. Hisz most nincs is miért…

Kelletlenül vetettem magam a sminkszobába, bár szívesebben rohantam volna vissza haza, hogy megakadályozzam azt, ami miatt lehet, hogy feleslegesen aggódtam, de jobb félni, mint megijedni alapon mindenre fel akartam készülni.

Pont, mint tegnap, Emilie semmi köntösében várt rám, majd rögtön az ágyba vetődött, amint odaértem. Megint meztelenül. És most sem hatott rám, sőt! Még kevésbé, mint tegnap – egyenesen undorodtam. Ennek ellenére tettem, ami a dolgom, bár még feleannyi lelkesedéssel sem, mint előző nap.

Alig vártam, hogy végezzünk… lehetőleg ma csekélyebb mértékű félreértésektől kísérve.


(Kristen)

Nehezen engedtem el Robot otthonról, de mivel a mai napon biztosabbnak éreztem, hogy nincs mitől tartanom – főként a reggel történtek fényében, melyektől még most is bizseregtek a testem különböző pontjai –, elhatároztam, hogy kiállok mellette, akármit is állítsanak mások. Ehhez viszont szükség volt az előző nap kitalált tervem megvalósítására.

Alighogy elment, megetettem a lányokat, Victorral együtt mindenkiről gondoskodtam, és anyám vészjósló figyelmeztetései ellenére én is kocsiba pattantam.

- Ez hülye ötlet, édes lányom, ne menj oda – mondta még mindig a magáét gyermekeim nagyanyja.

- Ott kell lennem, anyu. Megyek. Ha élet-halál kérdés forog kockán, akkor hívj, különben pedig... majd jövök.

Még szajkózta az intelmeit, amikor kihajtottam az utcára, ahol viszont Aaron várt rám. Közöltem vele, hogy most rohanok, de ha visszaértem, beszélnünk kéne – eszembe jutott róla, hogy mit mondott nekem Jenny tegnap. Nem akadályozott, inkább örült, mert neki is lenne velem mit megbeszélnie, de most hozzám hasonlóan el kell mennie valahová.

Nem hangzott túl biztatóan, hogy hasonló terveink vannak egymással, tartottam tőle, hogy egészen más véleményen vagyunk ugyanis, de újból megígértem, hogy majd szólok, ha végeztem, és átjöhet, majd miután megbeszéltük a későbböt, igyekeztem mihamarabb odaérni a stúdióba.

Már javában forgattak, mikor odaértem. Nem kellett bemutatkoznom, mindenki tudta, hogy a főszereplő felesége vagyok, így simán odaengedtek a kamerák mögé. Már messziről kitaláltam, hogy megint ágyjelenet van porondon, és nem lettem boldogabb, ahogy közelebb értem. Pont ellenkezőleg. Kifejezetten ideges lettem, amikor megláttam, hogy mit művelnek.

Mintha a már látott videót néztem volna élőben. Rob gyengéden, majd szenvedélyesen csókolta Emilie-t – ettől már alapból felment nálam a pumpa –, aki visszacsókolta – még egy lapáttal téve a hangulatomra –, aztán simogatni kezdték egymást. A csajon egy darab ruha nem volt, ahogy azt láthattam is, mikor hanyatt döntötte a férjemet, és bár háttal voltak nekem, túl egyértelműen ült az ölébe. Félreérthetetlen mozdulatokkal…

A takaró csak a csípőjéig ért, és háttal volt nekem, de bugyi az biztosan nem volt rajta. És a mozgása élethűségéből következtetve a férfin sem, akin éppen lovagolt. Nem érdekelt volna, ha történetesen nem a férjem az illető hímnemű. Aki ekkor felült, megragadta Emilie csípőjét, és úgy mozgatta magán… mint engem reggel. A pillantás pedig, amit egymásra vetettek közben... Illetve csak Rob, hisz neki láttam az arcát.

Egyből hányingerem támadt. Fogalmam sincs, mi tartott vissza attól, hogy oda ne rohanjak, és véget ne vessek ennek, mégis sikerült megállnom – valószínűleg a földbe gyökerezett lábaim segítettek ebben. Valamint az, hogy valaki a derekamra csúsztatta a kezét, és a fülembe súgta:

- Sajnálom, Kris…

10. fejezet

10. fejezet (Rob)

A közeljövő meglehetősen kegyetlenül bánt velünk. Engem a forgatást tekintve, Kristennel pedig az otthoni zűrzavar miatt. Még mindig azt szerettem volna, ha felveszünk mellé napközbenre egy bébiszittert, aki segít a kicsikkel boldogulni neki, de határozottan tiltakozott ellene.

- Nem akarom, hogy egy idegen mászkáljon a házunkban – érvelt. Elég alapos volt az indok, így kelletlenül, de beletörődtem. Szerencsére legalább az anyját rá lehetett venni, hogy ne kísérgessen engem minden nap a stúdióba, hanem maradjon otthon, és segítsen neki, emellett az én rokonaim is gyakran megfordultak nálunk.

Inkább ők, mint Aaron. Egyik nap később kellett forgatni mennem, ezért az étterem felé vettem az irányt, hogy megbeszéljük Iannel, hogy alakulnak a dolgok, és a testvére pont ott volt, ezért úgy döntöttem, kihasználom majd a lehetőséget, és az ő fejével is beszélek. Előbb viszont az üzlettársammal kellett megvitatnom a dolgokat.

- Egyelőre minden jól megy – mesélte. Feszélyezett, hogy Aaron is az irodában maradt, holott neki nem sok köze volt az ügymenethez, mégsem dobtam ki. Vesztemre, mert egyszer csak közbe szólt, és egy megdöbbentő dolgot közölt.

- Ahogy Kris is mondta nekem múltkor, talán jobb lenne, ha visszacsinálnátok az egészet éjszakai szórakozóhellyé.

Elképedve néztem rá. Nem akartam elhinni, hogy jól hallok. A feleségem nekem semmi ilyesmit nem említett, ehhez képest ezzel a… „barátjával” megbeszél ilyesmit? Ez rosszul esett. És nem javított az amúgy is borongós hangulatomon. Ian viszont nem tartotta olyan rossz ötletnek.

- Étteremként már úgysem használják a vendégek. Megpróbálhatnánk felfuttatni ugyan, de ha bukunk, az megint rengeteg elúszott pénzzel jár – mutatott rá a tényekre. Muszáj volt igazat adnom neki. Emellett, mivel ő vezette ezt a kócerájt, amíg én a filmen dolgozom, az sem volt mellékes, neki mennyi időt kell ezzel foglalkoznia.

Megígértem, hogy elgondolkodom az ügyön, addig is készíttettem vele egy kockázatfelmérést mindkét esetre – akkor is, ha étterem marad és akkor is, ha klubbá alakul vissza –, majd megkértem Aaront, hogy beszélgessünk egy kicsit négyszemközt is, valami másról.

Aggodalom nélkül, vidáman követett az épület mögé, ahol leparkoltam.

- Miről van szó? – torpant meg a kocsim mellett. Még ekkor is jókedvű volt.

- Szerintem tudod – néztem rá nyílt ellenszenvvel, mire egyből lehervadt a mosoly az arcáról. Egyetlen dolog volt, amivel ezt kiválthatta nálam, és ezt ő is tudta jól.

- A feleségedről? – kérdezte. Ráhibázott. – Mi van vele? Napok óta nem láttam.

- Ja. Tudok róla, hogy újabban megint kerülöd. Amit nagyon jól teszel, nincs is ezzel semmi gond. Csak azt nem tudom, miért – néztem rá elgondolkodva. – Nálunk jártál egy hete, amikor elkezdtem forgatni.

- Úgy van – bólintott.

- És? Mi történt azon kívül, hogy elcsevegtetek erről a lebujról itt? – böktem oldalra a klub épülete felé. Előre rettegtem tőle, hogy majd olyat hallok, ami megsebesíti a szívem, de akkor is tudnom kellett!

- Semmi – nézett rám őszintén. Vagyis csak annak tűnt, de ez nem jelentette azt, hogy az is.

- A semmi miatt nem tartanád tőle távol magad. Eddig sem tetted – erősködtem, miközben egyre inkább úgy éreztem, hogy valami tényleg mégiscsak történhetett.

- Megfürdettük a lányaidat, aztán segítettem neki megcsinálni a kaját, és otthagytam.

- Semmi csók vagy más közeledési kísérlet? – hitetlenkedtem.

- Semmi – ismételte másodjára, de közben túl meggyőzni-akaróan nézett a szemembe. Mégis elhittem neki, de csak ami a múltat, jobban mondva az egy héttel ezelőttöt tekintette.

- És a jövőben lesz rá példa? – firtattam. Tudni akartam, mire kell felkészüljek.

- Nem tervezem – jött rögtön a felelet. – Tudod, boldog vagyok Melanie-vel, Kristen pedig beléd szerelmes.

Őszintén bizakodtam, hogy tényleg így van, és Melanie miatt nem fog majd újra a nejem felé kacsintgatni. És persze azt is reméltem, Kristen továbbra sem veszi észre, mi is folyik körülötte. Képtelen lettem volna elviselni, ha elveszítem őt. Őket… csak mert rájön, hogy mégis tetszik neki Aaron, akinek most lényegesen több esélye adódott velük lenni, mint nekem, de a jelek szerint nem használta ki ezt a remek lehetőséget – eddig legalábbis.

- Akkor a továbbiakban is ehhez tartsd magad – kértem, mely inkább hangzott figyelmeztetésnek. Aaron sem volt hülye, értett a szép szóból. Engem meg mocskosul nem érdekelt, hogy milyen szervnek dolgozott régen, és sokkal veszélyesebb lehetett volna rám nézve, mint én őrá. A családomért bármire képes lettem volna, és ezt ő is tudta.

Mivel itt már végeztem, a stúdió felé indultam, bár előre frusztrált a dolog, ugyanis ezen a napon kezdődtek a szexjelenetek. Fogalmam sem volt, mi fog történni. Emilie eddig csak bosszantott, de Kristen szerint ez nála az előjáték. Hittem neki, mert ő jobban ismerte nálam – amit egy cseppet sem bántam, mert eszemben sem volt közelebbről megismerni –, így főleg előre rettegtem a mától.

Nem attól tartottam, hogy fel fog izgatni a csaj, hanem attól, hogy megkeseríti majd a hátralevő heteinket, ha ő nem olyan intelligens, mint Aaron és nem ért majd a szép szóból.

A stúdió parkolójáig váratlanul több tucat fényképészen át kellett eljutnom, akik milliónyi fotót készítettek. Rólam. El nem bírtam képzelni, mi ez a felhajtás, hisz még csak egy hete dolgozunk a filmen, de a stúdióba belépve megtudhattam.

- Mivel ma belevágunk a közepébe, meghívtam egy-két magazint is, akik készítenek majd néhány fotót – árulta el Ryan. Én meg megrémültem. Ezek azt akarják lefényképezni, amint Emilie-vel imitálom a szexet? Beletrafáltam. Több állvány volt az ágy körül, mint az eddigi jeleneteknél valaha.

Egy mély lélegzetet véve mentem az öltözőmbe, majd miután a ruháim nagy részétől megszabadultam – csak az alsónadrágomat hagytam magamon –, felvettem egy köpenyt, és a sminkszobába iramodtam. Szerettem volna, ha kicsit gyorsabban telik az idő, túl akartam már lenni ezen az egészen.

Akármennyire is biztos voltam benne agyilag, hogy Emilie semmiféle fizikai hatással nem lesz rám, tartottam tőle, hogy a testem reagálni fog, ha megérint – a minap előre közölte, hogy meg fog, és nem csak annyira, amennyire a jelenet megköveteli –, a lányok születése előtt ugyanis pár ritka kivételtől eltekintve minden nap részesülhettem a feleségem teste adta örömökből, ennek a szenvedélynek viszont most tartaléklángon kellett égnie még legalább három hétig.

Az előttünk álló három hét örökkévalóságnak tűnt, ezt tudtam, hisz pontosan ennyi ideje nem szeretkeztünk egy isteneset. Az eszemmel tényleg biztosra vettem, hogy kibírom, hisz Victortál is kibírtam, csakhogy akkor nem volt muszáj egy hírhedt ribanccal lefeküdnöm – még ha csak egy szerep kedvéért tettem is és nem valóságosan –, akiről köztudomású, mire képes.

Kellan mellettem szenvedett egy másik sminkes keze alatt, amikor feltettem neki a kérdést.

- Te megkefélted a múlt héten? – Előzőleg ugyanis volt már nekik egy hasonlóan pikáns jelenetük. És a nevét ki sem kellett mondanom, hogy Kellan értse, mire gondolok.

- Haley kiherélne, ha megtettem volna, és mivel mi is akarunk még gyereket… – Nem volt elég meggyőző a válasza. Rákérdeztem újra. – Próbálkozott, de nem – fordult felém. Vettem egy mély levegőt, és én is arra doppingoltam magam, hogy kibírom. Csakhogy amíg Kellan megkapta otthon, amire vágyik, nekem ettől még vissza kellett tartanom magam.

Miután felkenték ránk a vakolatot, volt még időnk egy szál cigire. Ekkor ő hozta fel a témát, én a gondolataimba voltam mélyedve.

- Ha elfogadsz egy jó tanácsot – kezdte, mire feleszméltem, és ránéztem. – Ne itt csald meg Krist – nézett rám szigorúan. – Ne tanúk előtt.

Elképedtem, amiért egyáltalán feltételezni meri, hogy képes lennék megtenni ilyesmit.

- Tanúk nélkül sem fogom megcsalni – biztosítottam róla dühösen. Még egy percig keményen nézett rám, majd elfordult, és eloltotta a cigijét.

- Akkor jó – felelte könnyedén, aztán belépett az épületbe. Én meg jól felidegesítettem magam.

Nem értettem, miért van az, hogy mindenki Kristent óvja, őt védelmezi és elsősorban: belé szerelmes. Kellan is szemmel láthatóan a szívén viselte a sorsát. Én meg elbizonytalanodtam őket illetően. Kristen ugyan azt mondta, soha nem feküdt le vele, de amíg mi külön voltunk akkoriban, akármi történhetett. Mi van, ha csak én nem tudok róla? Párizsban is közös lakosztályuk volt… Hiába ott derült ki, hogy Victorral állapotos, előtte… Emellett Mike is sokáig képben volt, na meg most Aaron…

A nevemet kiabálta valaki bentről, úgyhogy félretettem a fájó gondolatokat, és elindultam a vágóhídra. Emilie egy vékony, áttetsző köntösben csevegett épp a rendezővel. Szemmel láthatóan semmit nem viselt alatta – az összes operatőr és fotós rajta legeltette a szemét. Bennem még ekkor sem keltett fel semmiféle vágyat.

Ahogy akkor sem, mikor a köntösét ledobva anyaszült meztelenül az ágyba feküdt, és a derekáig húzott paplan alatt széttárt lábakkal várta, hogy csatlakozzam. Mivel a takaró végig rajtunk kellett maradjon, legalábbis derékig, én nem vettem le a boxeremet, arra gondolván, hogy úgysem fog látszani, ezért így másztam be Emilie mellé az ágyba.

Még mindig baromi nehezemre esett egy másik nőt ölelni, aki nem a feleségem. Sőt, egyáltalán megérinteni úgy, ahogy csak őt szoktam, még ha ez csupán egy kézfogást is jelentett. Ebben a percben azonban nem szimpla kézfogásról volt szó. A jelenetnek megfelelően Emilie teste fölé helyezkedtem, és büszke voltam magamra, mert igyekeznem sem kellett, hogy ne bámuljam meg: még ilyen szituációban sem mozgatta meg a fantáziámat. Szerencsére másomat sem.  És ez neki is feltűnt.

Alighogy végeztünk az első csókolózós jelenettel, érdeklődve nézett, majd simított végig rajtam. Amint odaért a keze, ahova nem kellett volna, elkaptam a csuklóját, és a párnára szorítottam a feje mellett.

- Mindketten jobban járunk, ha leállítod magad. Semmi esélyed sincs – közöltem vele kíméletlenül. Nem érdekelt, hogyha esetleg megbántom, de erről szó sem volt. Ellenkezőleg, kicsit dühös lett ugyan, de aztán felélénkült.

- Meglátjuk – csicseregte, majd újból megcsókolt, pedig éppen nem forgott a kamera. A fotósok viszont veszettül kattogtattak. Ellöktem magam Emilie-től, és felálltam az ágyról, de Ryan visszaparancsolt, mondván, folytatjuk.

Engedelmeskedtem. Visszafeküdtem és jelzésre elfojtani próbált dühvel estem neki a csajnak. Ami persze tetszett neki, és a keze megint elindult a takaró alatt, ahogy nem láthatták. Mivel túl akartam lenni a felvételen, lehetőleg egyszer s mindenkorra, nem állíttattam le azt. Ennek és a mielőbbi szabadulásnak az érdekében Emilie kezét is hagytam, hadd kalandozzon. Túl feltűnően ő sem tehette. Azaz csak reménykedtem ebben…

Mindent beleadtam, hogy előbb szabadulhassak és ez a pióca leszakadjon végre rólam. A felvétel tökéletes lett. Negyedórával később már a haragtól reszketve szívtam egyik cigit a másik után a dohányzásra kijelölt helyen, amikor Kellan váratlanul megjelent mellettem.

- Mondtam, hogy ne nagyközönség előtt csináld. Tudod te, mi lesz, ha ez Kris fülébe jut? – kérdezte gyűlölködve, és egyúttal sajnálkozva is.

- Mi van? Nem történt semmi! – néztem rá döbbenten.

- Mi nem úgy láttuk – mért végig megvetően. – Haver, én megértelek, de tényleg. A szextilalom a gyerekek miatt nyilván kikészít, de…

- Hé! Nem történt meg! – hoztam megint az értésére a valóságot, ám ő tovább hitetlenkedett.

- Láttuk, amit láttunk – felelte kételkedve. – És az a szajha most úgy néz ki, mint egy jóllakott dög – intett befelé az épületbe, Emilie-re célozva ezzel.

Én meg nem jutottam szóhoz. Kellannek igaza volt. Ha tényleg mindenki azt látta, amit látni akart, nem pedig a valóságot – mivel csak ketten voltunk a takaró alatt, nem pedig harmincan –, akkor ha ez a pletyka Kristen fülébe jut, nekem annyi. Hiába nem történt semmi, és bár Emilie ujjai valóban hozzám értek, de csak a boxeren át, valamint igazság szerint még csak fel sem bírt izgatni rendesen, az már más dolog, hogy az ezernyi szemtanú mit látott, és a fotók, videók mit bizonyítanak.

Fogalmam sem volt, én kinek hinnék Kristen helyében. Nekem, aki tagadok mindent, vagy Emilie-nek, aki még Kellan szerint is „jóllakott dögként” fest, meg persze a temérdek szemtanúnak, videónak és fotónak...

Eleresztettem egy nagyon cifra káromkodást, belesűrítve minden eddig tanult vagy spontán rám ragadt szitkozódási formát, de ettől sem éreztem jobban magam. Attól meg pláne nem, mikor Ryan is megjelent, és gratulált. De nem a beleélési képességemhez…

- Örülök, hogy úgy döntöttél, ezentúl élesben megy a dolog – vigyorgott rám teli szájjal. Mukkanni sem bírtam. – Emilie elmesélte, hogy máris… mélyre hatóan összemelegedtetek, és ezek a felvételek! Egyszerűen csodásak voltatok! Tudtam én, hogy ti lesztek az eszményi páros erre a szerepre – áradozott, én viszont hirtelen egy kötelet éreztem a nyakam köré tekeredni, amely egyre csak szorult…


(Kristen)

Rob már az első forgatási hét végére rászoktatta anyámat, hogy velünk maradjon itthon, de ennek épp annyi előnye, mint hátránya volt. Előnye annyiban, hogy átmehettem egy kis időre Jennyékhez, hogy szemügyre vegyem az ő kislányukat is, akit az egész rokonságunk máris Victor jövendőbelijeként képzelt el. Hátránya viszont annyiban, hogy Rob „felügyelet” nélkül kerülhetett Emilie karmai közé.

Meg is osztottam Jennyvel az aggodalmaimat, miközben azt figyeltem, hogyan rakja tisztába a kis Melissát. Meg is leptem rendesen.

- Az az Emilie? – nézett rám döbbenten. Ő is tudott a régi esetről, akkoriban ugyanis még Amerikában lakott, és együtt „örült” velem Emilie kavarásának Mike-kal. Az a kurva még a bátyámat is megkörnyékezte, amikor az egyszer a saját kocsiján vitt engem a stúdióba, de Cam elég könnyedén elhajtotta. – És most Robra fáj a foga? – kérdezte Jenny. – Vagyis viszket valami mása…? – tette hozzá morogva.

- Emilie mindenkit ki akar próbálni, aki tudna bele mit rakni – fintorodtam el.

- Nyugi. Rob felől nyugodt lehetsz – biztatott barátnőm. Ő valamivel régebben ismerte, de attól még a férjem is csak egy férfi volt. Akikről köztudott, hogy gyarlóak, és hiába van meg mindenük, hiába kapnak meg otthon mindent – esetemben majdnem mindent, hisz még tart az idióta, szülés utáni gyógyulásom –, bennük ég a félsz, hogy vajon másnak is tetszenek-e. – Szívem, a nők pont ugyanilyenek – mosolygott rám Jenny, mikor megosztottam vele ezt a gondolatot.

Ijedten néztem rá rögtön.

- Mi? Én nem vagyok ilyen! – tiltakoztam hevesen.

- Dehogynem! – vitatkozott velem holt nyugodtan. Majd ki is fejtette: – Valld be, hogy hízeleg neked a tudat, hogy Aaron odavan érted!

Ettől őszintén leesett az állam.

- Nincs oda értem – motyogtam, Jenny azonban ezt is részletezni kezdte.

- Rick mesélte, hogy hallotta a beszélgetését Robbal, amikor a lányaitok születése után egy kanbuli keretében megünnepelték a dolgot.

- És miről volt szó? – érdeklődtem meglepetten. Erről sem tudtam semmit.

- Rólad, természetesen. – Nekem ez egyáltalán nem volt természetes, de amit ezután mondott Jenny, még inkább meggyőzött arról, hogy fogalmam sincs, mi folyik körülöttem. – Aaron közölte a férjeddel, hogy még mindig nem hevert ki téged, és bár boldogok Melanie-val, beléd szerelmes.

Le kellett ülnöm, és megemésztenem, amit hallottam. Jenny közben végzett Melissával, és miután elrakta a felesleges holmikat, leült mellém a kanapéra, hogy meg is etesse a kiscsajt. Őket figyeltem, de az agyam másfelé járt. Aaron körül.

Kellemetlen érzéseim voltak most vele kapcsolatosan. Eszembe jutott a múltkori alkalom például, mikor együtt fürdettük a lányokat. Meg azután, amikor segítettem neki vacsorát készíteni… azelőtt pedig… napestig sorolhattam volna azokat a pillanatokat, amelyek szinte mindegyikében volt egy apró cseppnyi valami, ami valóban erre utalhatott, de semmi más.

Sem egy gyengéd cirógatás, vagy egy leplezetlen érzelmekkel teli ölelés, csók vagy hasonló pedig pláne nem.

- Tényleg csak én nem vettem észre? – kérdeztem elszontyolodva Jennytől. Ha észreveszem, már rég meg tudtam volna beszélni Aaronnal megint, hogy tényleg ne számítson tőlem semmi másra, mint barátságra, bár… erre nem is volt szükség, hisz felém semmi konkrét jelet nem mutatott. Úgy döntöttem, amíg nem is lesz, nem háborgatom a dolgot.

- Nekem sem tűnt fel, de én elég kevésszer láttalak benneteket együtt. Legutóbb akkor, amikor megindult a szülésem az erdő mélyén, emlékszel? – nevetett rám. Nem bírtam nem vele nevetni, bár akkor és ott egy kicsit sem voltam vidám a helyzettől, amelybe sodródtunk.

Egy kicsit még elfecsegtünk erről – én még örültem is a témaváltásnak –, majd etetésre hivatkozva hazaindultam. Pont időben léptem be a házunk ajtaján, mert anyám, kezében egy cumisüveggel fejvesztve szaladgált a konyha és a nappali között.

- Te mit művelsz? – léptem utána a konyhába. Épp a tejemet melegítette a mikróban, és közben a nappaliban gügyögő lánykáimra ügyelt. Neki sem ment ez egyedül. Kivettem a kezéből a cumisüveget, és a mosogatóba raktam. – Itt van a megfelelő hőmérsékletű finomság, majd én megetetem őket – ajánlottam, és már vettem is le a kabátomat.

Mivel csak ketten voltunk a gyerekekkel, nem mentem fel az emeletre, a kanapén ejtettük meg az korai vacsoráztatást, miközben anyám gyanúsan szótlanul ült mellettem.

- Mi az? – kérdeztem tőle.

- Semmi, semmi, csak elgondolkodtam – felelte elég átlátszóan, majd felpattant a kanapéról, és járkálni kezdett. Többször is rászóltam, mire végre rám figyelt megint, de furcsákat kezdett beszélni. – Mi lenne, ha ma elmennétek itthonról egy kicsit? Úgy értem kettesben. Vagy én viszem el a kicsiket… Vagy…

- Anyu! – szólongattam, de csak akkor nézett rám, amint kifogyott a vagyokból. – Miért akarod, hogy kettesben maradjunk? – kérdeztem egyelőre nyugodtan, holott egy teljes hete nem volt rám jellemző ez az állapot. Egész pontosan azóta, hogy Rob forgatni kezdett.

Eddig még kibírtam, hogy ne menjek oda a stúdióba és ne nézzem végig, ahogy egy másik nővel – és sajnos nem is akárkivel – játszik szerelmest, néhány jelenetben valószínűleg testileg is, hanem itthon maradjak, és a gyerekeinkkel foglalkozzak.

- Azt hiszem, lesz némi megbeszélnivalótok, szóval dönts! – próbált határozottnak tűnni, de nem csinálta túl jól. – Mentek vagy maradtok?

- Maradunk – vontam vállat. Szerettem volna a kicsik közelében lenni, akármi is az, amit anyám szerint feltétlen szükséges lesz megbeszélnünk. – Csak nem a stúdióban történt valami? – érdeklődtem félvállról, de amikor nem jött válasz, felpillantottam. Anyám éppen eltűnt a konyhában. Ez egyértelmű válasz volt. Egyből lesápadtam.

A gyomrom remegni kezdett, a tenyerem izzadni, a torkomat pedig egyfajta félelem kezdte fojtogatni. Előttem volt a dohányzóasztal sarkán a laptop. Elég lett volna felnyitnom, bekapcsolni, és rákeresni, hogy mi történt ma a forgatáson, de valamiért nem mertem. Voltak sejtéseim, és szerettem volna inkább a férjemtől hallani mindent. Utána is ráérek még megkeresni a nyilván már az interneten csoportosuló képeket, esetleg videókat, és bosszankodni miattuk.

Addig is… azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy itt van ez a két csöpp kislány a melleimre tapadva, és nekik szükségük van rám, nem borulhatok ki tehát. Rajtuk kívül pedig Victornak is szüksége van a családjára. Az apjára szintén, akármit tett vagy nem tett. Nem fogok kiborulni, bármi történt – mantráztam magamban.

Miután a lányok jóllaktak, szóltam anyámnak, hogy legyen szíves segíteni egy picit. Jött rögtön, de kerülte a tekintetem, amikor elvette rólam az egyik babát, és a vállához emelte, hogy megbüfiztesse, miközben halkan duruzsol neki. Én Dorothyt helyeztem át magamon hasonló helyzetbe, de ekkor meglepett a fiam is, aki a térdemre támaszkodva nyújtózott a húgáért.

Nem adtam oda neki, hisz majdnem egy súlycsoportban voltak, inkább a szabad kezemmel magam mellé emeltem a kanapéra, mire a királyfi az oldalamhoz fészkelte magát, és „mamát” motyogva kucorodott mellettem picire. Meghatódtam ettől, majdnem a könnyem is kicsordult.

Hátrahajtottam a fejem a kanapé támlájára, és lassan lélegezve nyugtattam magam, hogy úgyis minden rendben lesz, nem lehet semmi baj. Az előérzeteim és félelmeim, amelyeket anyám viselkedése gerjesztett, mégis tovább fokozták az idegességemet. Olyannyira, hogy ezt a gyerekek is megérezték. Sophie és a húga egyszerre kezdtek el sírni.

Anyámra néztem, aki egyből felmérte a helyzetet, és Dorothyt levéve rólam az emelet felé indult. Rossz volt látni, hogy elviszi tőlem a babákat, de mivel elhallgattak, mire felértek, nem szaladtam utánuk visszakövetelni őket, hanem örültem, hogy legalább ők elcsitultak. Victor csak szimplán ijedten pillantott rám. Őt a karjaimba vettem, és magamhoz szorítottam.

Puha, finom babaillata egykettőre megnyugtatott, legalábbis ezt hittem – vagy igyekeztem bebeszélni magamnak –, de úgy negyedórával később meghallottam a kutyák ugatását. Ezzel a fajta vakkantással Robot szokták üdvözölni. Anyám egyből leviharzott a lépcsőn, majd elvette tőlem Victort, és őt is az emeletre menekítette… egyelőre még nem tudtam, mi elől.

Felálltam, és remegő lábakkal vártam, hogy szerelmem megérkezzen. Hallottam a lépteit az ajtó előtt, de ott megtorpant. Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem fogja elnyerni a tetszésemet, ami történt.

Nem moccantam a nappali közepéről, mikor lenyomta a kilincset és belépett. Az előtérben megint megállt. Még nem láttam őt, de hallottam, hogy vesz egy mély lélegzetet, és közeledni kezd felém. Aztán meglátta, hogy itt ácsorgok.

Szerettem volna odaszaladni hozzá, a nyakát átkarolva magamhoz húzni, és csókkal biztosítani róla, mennyire szeretem, de amíg nem tudtam, mi van, erre képtelennek éreztem magam.  Nagyon rossz előérzetem támadt, és ez tartott vissza.

- Szia – köszöntem neki halkan. Rob viszonozta, közben pedig lassan elindult egyenesen felém. Előttem megállt, és a tekintete fogva tartotta az enyémet. Majdnem elájultam, amikor megláttam rajta a bűntudatot. – Mondd, hogy… nem… – nyöszörögtem, és úgy éreztem, menten megnyílik alattam a föld, és reméltem, hogy elnyel.

- Nem – suttogta Rob. Újra ránéztem, mivel az előbb lehajtottam a fejem, amikor észrevettem rajta a szégyent. Most sem láttam semmi biztatót, de hinni akartam neki.

- Akkor…? – Kissé összezavarodtam.

- Kris… Ezek szerint még nem tudsz semmit? – kérdezte enyhe reménnyel a hangjában. Azt viszont nem tudtam nem meghallani, hogy megint Krisnek szólított. Alig kétszer nevezett eddig így, amióta ismerjük egymást. Az első Victor születésének éjjelén történt. A másik később, de mindkét alkalommal valami fontos és jelentős esemény történt.

- Még semmit – feleltem neki. – Meg akartam várni, hogy te mondd el először… – tettem hozzá tétován.

- Köszönöm – húzott magához hirtelen. Olyan szorosan ölelt, hogy sem eltolni, sem eltávolodni nem bírtam tőle. Nem is akartam. Visszaöleltem, és örültem, hogy a viselkedésének furasága ellenére talán tényleg nincs semmi baj. Egészen addig, míg el nem suttogta: – Mindenki azt hiszi, hogy megdugtam, de nem így történt!

Ekkor megdermedtem, de olyannyira, hogy lélegezni is elfelejtettem.

- Micsoda? – kérdeztem vissza, mialatt új erőre kapva a mellkasára csúsztattam a tenyerem, és távolabb húzódtam tőle. – Ismételd meg – kértem. Megtette.

- Ő viszont most azt állítja, hogy megtörtént. Pedig nem! De azok a felvételek… – Nem kellett folytatnia, én is be bírtam volna fejezni a mondatát. És nem öntött el féktelen öröm a gondolatoktól, amelyek az agyamba férkőztek.


(Rob)

Rettegve mentem haza, és most rettegve szorítottam magamhoz a feleségemet. Aki a vallomásomat megelégelve a szemembe nézett, majd hűvösen csak ennyit mondott:

- Engedj el.

- Kristen, hadd mondjam el, hogy pontosan…

- Nem! – rázta meg a fejét, és el akart taszítani. A szívem szakadt bele, de hagytam.

- Kérlek, higgy nekem! Nem történt semmi! – Nem adtam fel, hogy meggyőzzem.

- Látni akarom – jelentette ki ekkor. – Aztán majd meglátjuk…

Egyből bekapcsolta a laptopot, és fél percen belül már az interneten barangolt. Ő profibb volt abban, hol kell megkeresnie a minden bizonnyal már a világ elé tárt felvételeket, fotókat, bármit, és hamar rá is akadt.

Én már láttam őket a stúdióban, miután többen is gratuláltak, Emilie pedig mindenki füle hallatára „súgta” a fülembe, hogy ezt muszáj megismételnünk. Azonnal megkértem az egyik operatőrt, játssza vissza nekem, és én magam is megdöbbentem a látványon. Tényleg az egész úgy tűnt, mintha…

Most pedig az ítéletre vártam. Biztos voltam az ártatlanságomban, de Kristen kételkedett. Jogosan, én is ezt tettem volna a helyében. A mobilom zaja riasztott fel a gondolataimból. A feleségem a felvételt nézte, azt a részt, ahol még nem történik semmi.

Lizzy keresett. Nem szóltam bele, de felvettem.

- Normális vagy te, öcsém? – harsogta a fülembe. Nem voltam kíváncsi a szidalmaira, úgyhogy rögtön leraktam. Kikapcsoltam a készüléket, hogy ne kapjak több hasonlót családtól, barátoktól… és a jó ég tudja még, kitől.

Egyetlen személy véleménye és döntése érdekelt, az pedig a kanapén ülve nézte meredten immár azt a részt.

- Kristen – suttogtam. – Nem hittem volna, hogy…

- Nos, az alakításod tökéletes – vágott közbe metsző hangon. Elhittem neki, értett hozzá. Normális esetben még elismerésnek is fogtam volna fel a szavait, de most… – Nagyon is élethű – csuklott el ekkor a hangja. Odaültem mellé, és megpróbáltam a karjaimba zárni, de a tenyerét a mellkasomra támasztva akadályozta ezt meg. Majd el is rántotta a kezét. – Most hagyj egy kicsit gondolkodni – kérte.

Nem nézett rám közben, újraindította a felvételt. Gyűlöltem a gondolatokat, amelyek minden bizonnyal a fejében jártak most. Muszáj volt lenyugtatnom magam, mert pillanatnyilag úgy éreztem, máris kész a döntése. És repülök… ha nem teszek valamit. De mit?! Hogy bizonyíthatnám be neki, hogy tényleg semmi nem történt? Sehogy – jött a kiábrándító és lesújtó válasz. Én sem hinnék magamnak. A látszat túlságosan mást mutat.

Kiléptem a hátsó kertbe, hogy elszívjak egy cigit. Mire visszaértem, Kristen már zokogott. A laptop pedig darabokban hevert a szoba másik végében. Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy meg sem hallottam, amikor a falhoz vágta.

Letérdeltem szerelmem elé a szőnyegre, de megérinteni még nem mertem.

- Nekem hiszel, vagy a látszatnak? – Tudnom kellett. Ekkor felemelte a fejét, rám emelte könnyes tekintetét és halkan ennyit nyöszörgött:

- Te is tudod, hogy szól a mondás… – Átéltem a fájdalmát, de ezt megsokszorozta a sajátom. Tudtam, hogy szól a mondás: hiszem, ha látom. Hát ő látta…

- Ezek szerint a felvételeknek hiszel? – kérdeztem, és olyan düh kerített a hatalmába, amelyet eddig csak Tommal és Dylannel kapcsolatban éreztem, mikor mindketten Kristennek vétettek, vagy akartak véteni.

- Rob… nem tudom – rázta meg a fejét, és mérgesen letörölte a könnyeit.

Ennyi nekem bőven elég is volt. Felálltam, és nem akartam megvárni, amíg kidob, úgyhogy az emeletre mentem. Eszem ágában sem volt elmenni, nem… időt akartam neki hagyni, hogy átgondolja. Ha pedig úgy határoz, hogy mennem kell, akkor is maradok, és harcolni fogok az igazamért!

Elsőként a gyerekszobába mentem. Jules ott ült a kicsik mellett, akik aludtak, és igen ellenséges pillantásokkal nézett végig rajtam.

- Nem történt semmi – sziszegtem neki, de csak egy újabb megvető tekintetet kaptam. Nem akartam őt tovább győzködni, a feleségem átgondolás utáni véleményére vártam, de addig is…

A lányaim fölé hajoltam, és Jules gyűlölködő felhorkanásával mit sem törődve megpusziltam az arcocskájukat. Mindkettő édesdeden aludt. Nekik tizedannyi gond sem dúlt a kis lelkükben, mint amennyi az enyémnek csak a sarkában. Victorhoz is benéztem. Egy széttépett plüssnyúl fülét szorongatta, és a nyála is kicsordult, olyan mélyen aludt. Letörölgettem róla, és neki is adtam egy puszit.

Ezután a hálóba mentem, hogy levetkőzzek, és lezuhanyozzak. Mire ezzel is végeztem, és egy szál törölközőben visszaértem, már Kristen is ott volt. Az ágy szélén ült, a kezét tördelve. Becsuktam magam mögött az ajtót, semmi szükségét nem láttam annak, hogy az anyja füle hallatára következzen az, aminek jönnie kell.

- Eldöntötted, hogy bízol-e bennem? – kérdeztem hűvösen. Annak ellenére, hogy belegondoltam, én is így viselkednék, ha fordított helyzetben volnánk – sőt, lehetséges, hogy még ígyebbül – az ő helyzetébe beleképzelve magam, neki is feljebb állna, hogy nem bízom benne.

- Azt hiszem – nézett rám. Ez nem az a válasz volt, amit vártam, ezért egy rövidet sóhajtva közelebb mentem hozzá, hátha a szemei előbb felelnek. Csalódnom kellett, tökéletes volt a pókerarc, amit magára öltött.

- És? – Lassan kezdett elfogyni a reményem, de egyelőre vártam, mielőtt összetörök valamit a kétségbeeséstől. Pedig ekkor még nem hallottam az ítéletet.

Aztán kimondta. Én pedig úgy éreztem, belehalok…

- Szeretném, ha befejeznénk ezt…

Azt még nem tudtam, mire gondol ezalatt, de ha a házasságunkra célzott, akkor... Zihálva, hevesen remegő szívvel vártam, hogy kiderüljön.

- Mit? - kérdeztem. A hangom alig volt több egy suttogásnál. A rohadt forgatáson érzett kötél minden eddiginél szorosabban szorult a nyakam köré.

Kristen végignézett rajtam, vett egy mély lélegzetet, majd felállt.


(Kristen)

Tulajdonképpen csak a bizalmatlankodást akartam befejezni, de… elbizonytalanodtam. Úgyis sikerülne megint megrendülnie, ha hasonló történik… Ezért aztán máshogy feleltem.

- Ezt a… Nem is tudom… – Fogalmam sem volt, hogy mondjam el Robnak, mit gondolok. Nem is tudtam volna, mert ekkor magához rántott és szorosan megölelt.

- Szeretlek – suttogta. – Nincs bizonyítékom rá, hogy nem tettem meg, egyedül a szavam. Csak túl akartam lenni a kurva jeleneten. Eszembe sem jutott, hogy a kamera máshogy hozza le az egészet! – A végén már dühöngött. Nekem is ahhoz lett volna a leginkább kedvem.

A szemem előtt újra és újra lepergett, ahogy csókolják egymást, és a férjem csípőjének a mozdulatai, Emilie lábai Rob dereka körül, na meg az arckifejezésük…És mindezt hol távolról mutatva, hol pedig közeliben végigvezetve rajtuk a kamerát… A filmből ez a negyedórányi nyers, még vágatlan felvétel a neten máris megkapta a év legtüzesebb jelenete díjat. Őket pedig a legtökéletesebb párosnak nyilvánították.

Azt elviseltem, hogy nap, mint nap csókolóznak. A szerep megkívánta. Abba is beletörődtem, hogy szexjeleneteik lesznek, de hogy mifélék…? Már nem egyszer elképzeltem, de annyiszor el is hessegettem a fantáziám alkotta pillanatokat, ez viszont maga volt a valóság. És maga a pokol.

Nem volt egyszerű döntenem. Rob eddig még sosem csalt meg, bár alkalma az lett volna rá bőven. Nem akartam, nem bírtam elhinni, hogy komolyan most tette volna meg… Ennyi ember előtt? Miközben három kisgyerekkel várom haza? Kizárt – csillapítottam magam, mielőtt túlságosan felhergelődöm.

Emilie-t tekintve viszont, hát, neki ez volt a „specialitása”. És egy olyan kezdő, naiv – bár borzasztóan tehetséges – színész, mint amilyen a férjem, meg sem kottyan neki, sőt, a fél fogára sem elég reggelire. Az sem vigasztalt, hogy Rob csak színésznek kezdő, de mint ember, hűséges bír maradni az elveihez, a családjához és… hozzám…

De ahogy Jennynek is mondtam, a férfi ösztönlény. Mi van, ha csak a vére hajtotta erre a tettre, mivel én még nem tudom megadni neki azt, amit Emilie akármikor. Lehet, hogy éppen ma? De nem, képtelenség, hogy Rob megtette volna – vitatkoztam magammal, miközben eleredtek a könnyeim. Ennél jobban már nemigen zavarodhattam volna össze.

Rob észrevette, hogy sírok, ezért az ágyra ülve az ölébe vont, majd egyenként csókolgatta le a cseppeket az arcomról.

- Tényleg úgy gondolod, hogy kockáztatnám mindezt? Benneteket? – kérdezte a szemembe pillantva. Az eszem tudta, hogy a válasz nem, de… ott volt ez a de.

Ezzel könnyedén ki tudná húzni magát minden cselekedete alól, még ha végül igaznak bizonyulna is. Ahogy most az általam látottak alól. Jó és hihető magyarázat nekem, hogy nem kockáztatna, de mi van, ha ez csak trükk? Ha legalább ki tudnám elégíteni őt rendesen, hogy hulla legyen, mire a stúdióba ér! – bosszankodtam magamban. Akkor nem lenne kérdéses, kinek higgyek…

- Nem – suttogtam a fennmaradó kétségeim ellenére. – Nem tennél ilyet. Hacsak nem veszíted el a fejed… – Ezt kár volt hozzátennem. Rob arcán a reményt újból felváltotta a tehetetlenség. Én pedig nem tudtam, mit tegyek.

- Megértem, hogy miért gondolod így. Én sem bírnék olyan könnyen túllépni egy ilyenen – vált beletörődővé a hangja. Majd megbántottá. – De gondolj csak bele… Én mindig hittem neked. Akár Mike-ról, akár Kellanről vagy Aaronról volt szó. – Éreztem, hogy elsápadok. Már tudtam, mire akar kilyukadni. Ki is mondta. – Csakhogy ott sosem volt kamera.

- Én viszont láttam is. – Felfogtam, mire céloz. Azt azonban nem bírtam eldönteni, melyikünknek rosszabb. Ahogy azt sem, hogy most mi legyen… – Köztünk sosem történt semmi, amióta ismerlek téged. Egyikükkel sem – bizonygattam nem először.

- Ahogy mondtam, én elhiszem ezt neked. Köztem meg Emilie közt sem történt semmi… a filmes csókokat leszámítva – fintorodott el –, akármit is állítson ő vagy a felvételek…

Tudtam, hogy mocskosul meg fogom még bánni, amiért eleinte támogattam ezt a filmes ötletét, hát még, amikor kiderült, hogy más módon nem tudja kihúzni a klubot a csődből, de ez… Erre nem számítottam. Emilie-t ismerve sem. Erre a letaglózó, kétségeket ébresztő érzelemhullámra nem.

Rob most mégis a válaszomra várt. A házasságunkra gondoltam, a megismerkedésünkre, a gyermekeink születésére, az összes borzalmas és csodálatos pillanat felsorakozott a szívemben… végül döntöttem.

Tartottam tőle, hogy rosszul, ennek ellenére határozottan nyitottam szólásra a számat.

- Oké. Hiszek neked.

(és csak azért írtam hozzá az utolsó sort, hogy egyszer az életben ne legyen függővég :D meg mert karácsony van.. de ez nem jelent semmit :DD PP (LLL) végtére is ismertek.. ;-) DD )